Külföld

A németek szerint Iránt nem fenyegeti háború

admin
admin

2006. 09. 01. 11:15

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által szabott ultimátum lejárta és Teherán hajthatatlansága ellenére sem számít katonai lépésre Iránnal szemben a német diplomácia.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter pénteki televíziós nyilatkozatában emlékeztetett: az elmúlt hónapokban a közép-keleti országgal folytatott alkudozások során egyetlen alkalommal sem merült fel egy esetleges katonai csapás lehetősége. Német diplomáciai körökben megerősítették azokat az értesüléseket, amelyek szerint a Nyugat még egy utolsó „tárgyalási körre” tesz kísérletet, és annak kimenetelétől függően tűzi napirendre a büntetőintézkedéseket.

Steinmeier szerint Iránnak a tárgyalásoktól függetlenül növekvő nyomással kell számolnia. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának, illetve a Nyugatnak nagyobb határozottságot kell tanúsítania, mert Iránt csakis így lehet engedményekre kényszeríteni – tette hozzá. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Iránnak joga van az atomenergia békés célú felhasználására, de minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy atomfegyvert állítson elő.

Ugyancsak az Iránnal való tárgyalások folytatása mellett szállt síkra Elmar Brock, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke. A német konzervatív politikus azt hangoztatta a Berliner Zeitung című lapnak nyilatkozva, hogy nézete szerint még mindig van lehetőség a párbeszédre, és a tárgyalásokat nem szabad szankciókkal nehezíteni. A Nyugatnak azonban demonstrálnia kell, hogy nem tűri Teherán provokációit.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.