Nagyvilág

Szankciók elé nézhet Irán

Az Egyesült Államok megkezdte az egyeztetést három európai szövetségesével arról, hogy milyen szankciórendszert vezessenek be Irán ellen, ha az ázsiai ország nem tesz eleget az ENSZ BT felhívásának, hogy állítsa le urándúsítási programját - írta a The New York Times csütörtöki számában.

A Biztonsági Tanács 1696-os számú határozata csütörtökig adott Iránnak határidőt arra, hogy ezt megtegye, mert ellenkező esetben Teheránnak nemzetközi büntetőintézkedésekkel kell számolnia.


Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország elképzelései szerint az első lépcsőben megtiltanák, hogy Iránnak olyan anyagokat adjanak el, amelyek kötődnek a nukleáris energiához, zárlat alá vennék Irán külföldi javait, és megtiltanák azoknak az iráni illetékeseknek külföldi utazásait, akik részesei az atomprogram fejlesztésének.

Ha ezek az intézkedések hatástalanok maradnának, akkor a következő szakaszban immár az iráni kormány tagjaira is kiterjesztenék a külföldön elhelyezett bankbetétek befagyasztását és az utazási tilalmat – közölte a lappal egy magát megnevezni nem kívánó amerikai illetékes. Végül megtiltanák az Iránban irányuló kereskedelmi célú repüléseket és a Világbank nem adhatna hiteleket Iránnak – számolt be róla az amerikai napilap.

A BT tagállamai és Németország egyébként a jövő héten kezdik meg a szóba jöhető szankciókról a tárgyalásokat. Egy másik amerikai újság, a The Washington Times a csütörtöki számában, védelmi minisztériumi forrásokra hivatkozva arról cikkezett, hogy Irán 5-8 évre van attól, hogy atomfegyvert tudjon előállítani. Így az amerikai kormányzatnak körülbelül öt esztendő áll rendelkezésére, hogy eldöntse: miként bénítsa meg az iráni atomprogramot. A lap kérdésére a Pentagon szóvivője annyit közölt: az amerikai hadsereg sohasem fűz kommentárt az esetlegesen bekövetkező tervezésekről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik