Nagyvilág

Romok és csalódottság a Katrina után

Bush egy évvel a katasztrófa után beismerte: ennyi idő kevés volt az újjáépítéshez. A további pénzosztás helyett a támogatások felhasználásának vizsgálata következik.

Egy évvel a Katrina tragédiája után New Orleans nagy része lakhatatlan, romok és összetört autók borítanak sok városrészt. A közel félmillió helyi lakos közül eddig mindössze kétszázezer tért vissza a városba, százezrek várnak arra, hogy újraépítsék a kórházakat, iskolákat, s új életet kezdhessenek. Nem meglepő, hogy komoly ellenérzéseket váltott ki George Bush amerikai elnök e térségben tett körútja, melynek apropóját a katasztrófa egyéves évfordulója szolgáltatta.

A természeti csapás, a hurrikán és a nyomában fellépő árvíz tavaly augusztus végén, szeptember elején több mint 1700 áldozatot követelt, a kár nagyságát néhány hónnappal a tragédia után több mint 30 milliárd dollárra taksálták. A természeti csapást követően fosztogatók szállták meg a kiürült várost, elképesztő méreteket öltött a bűnözés, ráadásul sok esetben a rendőrség ahelyett hogy gátat szabott volna az erőszak elharapódzásának, maga is kivette a részét a zsákmányszerzésből.

Az ország fele elégedetlen

A tragédia után sokan bíztak az elnökben, aki 2005 szeptemberében felvillanyozó beszédet mondott az áram nélkül maradt New Orleansban, és hathatós segítséget ígért a bajbajutottaknak. Jóllehet a szövetségi kormányzat mintegy 110 milliárd dollárt fordított az újjáépítésre és segélyezésre, a The New York Times cikkírója szerint Bush végérvényesen hitelét vesztette. A lap által publikált közvélemény-kutatás szerint az amerikaiak 51 százaléka, egy évvel a szörnyű természeti katasztrófa után elégtelennek ítéli a szövetségi kormánynak a csapásra adott válaszát.

Az érezhető elégedetlenség nyomására a térségbe tavaly augusztus óta tizenharmadik alkalommal ellátogató Bush elismerte, hogy több évi munka kell még ahhoz, hogy az Egyesült Államok jelenkori történelmének legnagyobb természeti pusztítása után a déli partvidék teljesen talpra álljon. „Azért tértem vissza az évforduló alkalmából, hogy köszönetet mondjak önöknek a bátorságukért, és elmondjam, hogy a szövetségi kormány most is önökkel van” – mondta az elnök látogatása első napján a Mississippi állambeli Biloxiban.

Több pénz viszont aligha érkezik a közeljövőben. Donald E. Powell, a segélyezés irányítója legalábbis kijelentette, hogy nem lehet szó újabb támogatásról addig, amíg nem bizonyosodnak meg arról, hogy az eddigieket megfelelő célokra fordították. „Itt az idő, hogy az emberek bebizonyítsák, bölcsen használják fel a támogatást. A tervekre és azok végrehajtására vagyunk kíváncsiak” – fogalmazott a The Washington Times beszámolója szerint a kormányzati tisztviselő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik