Külföld

Az MKP uniós fórumokhoz fordulhat a magyarverések ügyében

admin
admin

2006. 08. 29. 07:53

Szlovákia budapesti nagykövete szerint országa a leggyorsabban és ellentmondást nem tűrően kézbe veszi a magyarok bántalmazásának ügyeit, egyben határozottan kéri a magyar felet, hogy keményen lépjen fel "minden szlovákellenes atrocitás ellen".

Juraj Migas erről a közszolgálati televízió Este című műsorának nyilatkozott hétfőn, s kérte a magyar felet, hogy a két külügyminisztérium közös nyilatkozatban tiltakozzon az emberi jogokat sértő megnyilvánulások ellen.

A műsor a szombat hajnali diószegi magyarverésről adott részletes hírt. A tudósító Roland Kiska, a szlovák közszolgálati televízió híradójának főszerkesztője volt, aki magyar nyelven számolt be a történtekről. Elmondta: az elkövetők azzal védekeznek, hogy “nem nacionalizmus volt a háttérben, csak közönséges verekedés” történt. Beszámolt arról is, hogy a szlovákiai sajtóban felhívás jelent meg, miszerint nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani az ilyen eseteknek, de “a szlovák televízió nem kapcsolódott” ehhez. “Ezek a problémák túl komolyak és már politikainak is nevezhetők, ezért nem lehet őket (a hírműsorokból) kihagyni” – szögezte le Roland Kiska.

A tartaloma lényeg

Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke beszámolt arról, hogy az MKP nyilatkozattervezetet fogalmazott meg, amelyet eljuttatott minden szlovákiai parlamenti pártnak. Céljuk: a parlament mondja ki hogy egyértelműen: le kell állítani ezt a folyamatot és nem engedhető meg, hogy bárkit hátrány érjen amiatt, mert alkotmányos jogait gyakorolja, az anyanyelvén beszél.

Csáky elmondta még, hogy tudomása szerint a parlament elnöke is nyilatkozattervezettel készül a jövő heti ülésre. Úgy értékelte, nem az a fontos, kinek a tervezetét fogadják el, hanem hogy annak milyen a tartalma és a hatása. Az MKP alelnöke felidézte, hogy a szlovák politikusok és a szlovák kormány képviselői “idegesek” a kialakult helyzettől, de mint mondta, ezt a problémát éppen ők okozták, elsősorban azzal, hogy az elmúlt három hétben nem határolódtak el kellő eréllyel a történtektől és nem ítélték el azokat.

Bejelentette: a következő két hétben megpróbálják Szlovákián belül kezelni ezt a problémát, elérni a megoldást, de ha nem járnak sikerrel, az MKP, mint a szlovákiai magyarok legitim képviselője az európai fórumokhoz, az európai parlamenthez, az európai bizottsághoz és az EU elnökséget betöltő Finnországhoz fordul.

Meggondolatlan következtetések

Csáky közölte: tisztelettel és örömmel veszik, ha Magyarország alkotmányos szervei, civil szervezetei és állampolgárai odafigyelnek mindarra, ami Szlovákiában történik, de ha ennek az egyik futballmérkőzésen történtekhez hasonló jelei lesznek, az ártani fog. Szlovákiában is vannak, és az EU-ban is lesznek olyanok, akik majd azt mondják, hogy a két országban lényegében ugyanolyan folyamat zajlik, “az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz”.

Csáky Pál hangsúlyozta, hogy a probléma gyökere Szlovákiában van, a folyamat a nemzeti párt kormányra kerülésével kezdődött. Meggondolatlan emberek téves következtetéseket vontak le abból, hogy “Slota úr kijelentéseinek nem voltak következményei”. Ezt kell most elvágni – jelentette ki Csáky Pál.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.