Külföld

Megvertek egy magyar fiatalt Szlovákiában

admin
admin

2006. 08. 29. 07:18

Megvertek egy 19 éves fiatalembert a szlovákiai Diószegen (Sladkovicovo), állítása szerint azért, mert magyarul beszélt - közölték szlovák televíziók hétfőn. A rendőrség nem erősítette meg, hogy etnikai indíttatású támadás történt.

Az ügyben rendbontás címén eljárás indult – jelentette hétfőn a CTK cseh hírügynökség a TA3 és az STV szlovák televíziós állomások híradása alapján. Az eset még szombaton történt. Az áldozat elmondása szerint, miután magyar nyelven elbúcsúzott barátnőjétől, hat részeg férfi odament hozzá és először sértegette, majd megtámadta. A támadók megkérdezték tőle, tudja-e, hogy hol lakik Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője.

A fiatalember mellkasi sérüléseket szenvedett. Az STV beszámolója szerint a támadók és a fiatalember évek óta ismerik egymást. A támadók a kihallgatás során tagadták, hogy etnikai okokból támadták meg a magyarul beszélő fiatalt.

“Bűnügyi eljárást indítottunk a közrend megzavarása miatt. A nyomozás során nem derült fény arra, hogy etnikai szélsőségesség áll a cselekedet mögött” – közölte Martina Kredatusova, a diószegi rendőrség szóvivője.

Ha a támadókat bűnösnek találják, akár kétévi börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk a közrend megzavarása miatt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.