Nagyvilág

Nincs magyar áldozata a törökországi merényletnek

Huszonhét ember, közöttük tíz brit turista sebesült meg hétfőre virradóra három, a dél-törökországi Marmaris üdülőhelyen, illetve Isztambulban elkövetett negyedik robbanásban - jelentette a török média. Magyar sérültről nem érkezett jelentés.

Az Anatolia török hírügynökség jelentése szerint három detonáció Marmarisban történt, a helyi rendőrség szerint pokolgépes merényleteket követtek el. Isztambul európai részében, Bagcilar negyedben csomagba rejtett pokolgép lépett működésbe: itt hatan hatan sebesültek meg.

Az első marmarisi robbanás egy mikrobuszban történt a város egyik sugárútján, a detonációban összesen huszonegyen sebesültek meg, tíz brit turista és tizenegy török állampolgár. A két másik robbanás háromnegyed óra leforgása alatt követette az elsőt, török médiajelentések szerint ezekben senki nem sérült meg. A tíz brit turista sebesülésére vonatkozó értesülést Londonban a külügyminisztérium szóvivője is megerősítette. A turistákat a helyi kórházban ápolják, négyük állapota súlyos, de nem életveszélyes.

Az isztambuli sebesültek valamennyien török állampolgárok, a helyi rendőrfőnök közlése szerint egyikük állapota sem életveszélyes. A robbantások elkövetését egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta. A kurd szakadárok, baloldali radikálisok és iszlám fundamentalisták korábban több merényletet követtek el Törökországban, ahol az idegenforgalom a gazdaság húzóereje. Két nappal korábban a dél-törökországi Adanában robbant két pokolgép, négy embert megsebesítve.


A Külügyminisztériumnak nincs tudomása arról, hogy lenne magyar áldozatuk vagy sérültjük a törökországi robbantásoknak – közölte Polgár Viktor szóvivő. A külügyi szóvivő szerint Isztambulnak olyan negyedében következett be robbanás, amelyet külföldiek általában nem látogatnak. A török hatóságok délelőttre ígértek bejelentést az isztambuli sérültekről, akik között valószínűleg nincs magyar állampolgár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik