Nagyvilág

Még több elhatárolódást!

A szaporodó magyarellenesség háttere, illetve a társadalmi feszültségek orvoslásának lehetőségei nem kerültek szóba, viszont még több és határozottabb elhatárolódást kért a Külügyminisztérium szakállamtitkára a szlovákiai incidensek miatt berendelt pozsonyi nagykövettől.

A magyar megítélés szerint amennyiben Szlovákiában kormányszinten nincs határozott elhatárolódás a magyarellenes cselekedetektől, szélsőséges elemek könnyen úgy érezhetik, ezt politikailag megengedő környezetben tehetik. Erről a külügyi tárca szakállamtitkára beszélt hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Nyugtázzuk, hogy a szlovák miniszterelnök vasárnap személyesen is kitért a magyar diáklány elleni nyitrai incidensre, ugyanakkor továbbra is arra kérjük Robert Ficót, következetesen és a lehető leghatározottabban ítéljen el minden olyan megnyilvánulást és tettet, ami a szlovákiai magyar kisebbségre nézve bántó, sértő, vagy veszélyes lenne – mondta Szőke László, miután hétfőn délelőtt a külügyminisztérium épületében átadta a magyar fél szóbeli jegyzékét Szlovákia budapesti nagykövetének.

A szakállamtitkár utalt Robert Fico szlovák miniszterelnök vasárnap Besztercebányán elhangzott ígéretére, mely szerint kormánya könyörtelenül és kemény kézzel fellép a szélsőséges faji és nemzetiségi gyűlölködés minden megnyilvánulása ellen. Fico a Besztercebányához (Banská Bystrica) közeli Lubinán, az 1944-es antifasiszta Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulós ünnepségének résztvevőjeként szólva érintette a szlovákiai magyarok elleni erőszakos jelenségeket. (Részletek >> )

Rutinszerű magyarellenesség Slotától

A hétfői jegyzék megfogalmazását a hétvégén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is szorgalmazta. A magyar fél a budapesti missziót ideiglenesen vezető Peter Hatiar ügyvivőt kérette be, ám a találkozón – Ján Kubis külügyminiszter kérésére – szabadságát megszakítva megjelent Juraj Migas nagykövet is. Szőke László elmondta, a szóbeli jegyzék megállapítja: a magyar fél az utóbbi időben olyan kedvezőtlen folyamatokat tapasztalt Szlovákiában, amelyeket “nem tud nem összefüggésbe hozni azzal, hogy idegengyűlölő és kisebbségellenes nézeteket hirdető erők is bekerültek az országot vezető kormánykoalíció tagjai közé”.

Mint elhangzott, Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt vezetője az elmúlt hetekben “szinte rutinszerűen” tett magyarellenes kijelentéseket, amelyeket – bár Budapest több alkalommal kérte – nem követte legfelső szintű kormányzati elhatárolódás, így a szélsőséges megnyilvánulások mintha a hatalom egyfajta hallgatólagos beleegyezésével történnének. A szakállamtitkár úgy fogalmazott, ide vezet az, ha a példamutatás kötelességét is magára vállalni köteles politikai vezetés határozott elítélés nélkül hagy bizonyos tendenciákat, mert ez utat nyithat az indulatok elszabadulásához.

A szóbeli jegyzék kifejezi Magyarország elismerését és köszönetét, hogy a nyitrai eset – múlt pénteken ismeretlen támadók megtámadtak egy magyar nemzetiségű diáklányt, akit kórházba kellett szállítani – után a szlovák kormány tisztségviselői és a rendőrség nagyon határozottan lépett fel, egyértelműen elítélve a kisebbségellenes fellépést. Szőke László emlékeztetett arra, a magyar kormányfő szombaton haladéktalanul a nyilvánosság elé állt és elmondta: bármi történjék Szlovákiában, az nem lehet ürügy arra, hogy Magyarországon bárki is a szlovák népet, vezetőit demokratikus európai magatartáshoz méltatlan cselekedetekre ragadtassa magát. (Pécsett az élvonalbeli labdarúgó-mérkőzésen aznap “Kitartás, Felvidék!” transzparens volt látható.)

Lesz közös kezdeményezések?

Juraj Migas, Szlovákia budapesti nagykövete a szóbeli jegyzék átvétele után elmondta a magyar szakállamtitkárnak, hogy a leghatározottabban elítéli a Nyitrán történteket és megelégedéssel tapasztalta a szlovák hatóságok fellépését a besztercebányai futballmérkőzésen azok ellen, akik “Halál a magyarokra!” feliratot helyeztek el a helyi stadionban.

A találkozó után elhangzott: a két fél tanulmányozza annak lehetőségét, hogy a nacionalizmust elítélő közös, bizalomerősítő kezdeményezések szülessenek. “A nagykövet megígérte, hogy bármiféle incidens történjék Szlovákiában, a hatóságok azokat a legkeményebben és leghatározottabban ki fogják vizsgálni” – idézte fel Juraj Migas szavait Szőke László. A budapesti nagykövet azt kérte, ahogy Szlovákia is be fog számolni az ottani incidensek feldolgozásának előrehaladásáról, ők is tájékoztatást kapjanak arról, Magyarországon mit tesznek a szlovákellenes incidensek ügyében. A szakállamtitkár hozzáfűzte: a külügyi és az igazságügyi tárca ebben az ügyben egyeztetéseket folytat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik