Külföld

A magyar diplomácia gondolkodik a libanoni szerepvállaláson

admin
admin

2006. 08. 25. 18:13

Magyarország kész megvizsgálni annak lehetőségét, részt vegyen-e a libanoni ENSZ-erők tevékenységében - erősítette meg az európai uniós tagországok külügyminisztereinek pénteki brüsszeli találkozóján a magyar delegációt vezető Kiss Tibor nagykövet, az EU mellett működő állandó magyar képviselet vezetője.

Az ülés után az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a magyar felszólalás biztosította az ülés résztvevőit arról, hogy Budapest támogatja az ENSZ és a finn EU-elnökség törekvéseit a libanoni rendezésben. Megemlítette azt is, hogy a találkozón több más ország is jelezte: még elemzi, milyen lehetőségei vannak a részvételt illetően.

A brüsszeli külügyminiszteri találkozó fő célja az volt, hogy felmérjék, milyen mértékű hozzájárulást tud vállalni az EU a 15 ezer fősre tervezett ENSZ-erőben. Az ülésen részt vett Kofi Annan ENSZ-főtitkár is, hogy jelenlétével nyomatékosítsa: a világszervezet komoly szerepet remél az európai országoktól.

A magyar külügyi tárca már korábban értésre adta azt is: figyelembe kell venni, hogy a magyar csapatküldési lehetőségeknek határai vannak, és az eleve korlátozott kapacitások nagy részét lekötik a főként a Balkánon és az Afganisztánban vállalt feladatok.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.