Nagyvilág

Magyarellenességre szlovákellenesség

Az utóbbi hetek magyarellenes szlovákiai atrocitásai és az ezt követő diplomáciai villongások után ezúttal pozsonyi politikusok találtak okot a felháborodásra: szlovákellenes feliratok jelentek meg magyar focimeccseken.

Két szlovák kormánypárt, a Vladimír Meciar vezette Néppárt (HZDS) és a magyarellenes kirohanásairól elhíresült Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártja (SNS) tiltakozásának adott hangot, miután a legnagyobb példányszámban megjelenő szlovák bulvárlap, a Novy Cas kedden fotókat közölt egy magyarországi labdarúgó-mérkőzés lelátóin olvasható szlovákellenes transzparensekről. A lap keddi számában több olyan felvétel látható, amelyek tanúsága szerint a Honvéd-Újpest találkozó közönségének feje fölött a “Ján Slotának meg kell halnia”, a Szolnok-Ferencváros NB-II-es mérkőzésen pedig a “Szlovákok, örökké a rabszolgáink maradtok” feliratú transzparensek láthatók.

A Meciar vezette Néppárt közleményében azt az elvárását fogalmazza meg, hogy “a Magyar Köztársaság az államon belül is alkalmazza ugyanazokat az elveket, amelyeket az államközi politikában a nemzetiségekkel szemben alkalmaz”, mert a Néppárt (HZDS) szerint a jelzett jelenségek nem kedveznek a jó szomszédviszonynak, s az ilyen provokációk “a szlovákok és a magyarok együttélését megzavarni szándékozó erők érdekeit szolgálják.” A vélhetően külföldön szabadságát töltő Ján Slota távollétében az SNS alelnöke, a korábban Anna Malíková néven ismert Anna Belousová szólalt meg a SITA hírügynökségnek nyilatkozva, mondván: sokkolónak találja, hogy a Fradi szurkolói Ján Slota halálát áhítják. “Mert ugyan kit zavar egy hazafias, jelenleg kormányzati pozíciót élvező párt elnöke olyannyira, hogy a halálát akarják?” Belousová azt is megdöbbentőnek találja, hogy a média folyamatos figyelmet szentel az ilyen témáknak, noha szerinte “a háttérben a nemzetiségi szenvedélyek céltudatos és tervezett felkorbácsolásának szándéka áll.” Hozzátette: igen érdekes lesz majd, ha kiderül, hogy kik állnak az ilyen érdekes jelenségek hátterében. Hozzátette: “Biztosan nem a szlovákok.”

Az elmúlt napokban Szlovákiában felerősödött a magyarellenes hangulat. Sajtóbeszámolók szerint Érsekújvárban egy magyar család lakásának ajtaján találtak magyarellenes feliratot, Révkomáromban pedig három, szlovákul beszélő fiatal azért vert meg egy magyar férfit, mert a hajnali utcán magyarul kért tőlük tüzet.

A szaporodó “hétköznapi magyarellenességről” hétfőn Budapesten a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, Bugár Béla is nyilatkozott az MTI-nek. Bírálta Robert Fico szlovák kormányfőt, amiért nem határolódik el koalíciós partnere, Ján Slota magyarellenes megnyilvánulásaitól. Bugár az európai szervezeteket is sürgette: foglaljanak állást a kisebbségellenes jelenségek ügyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik