Külföld

Kisebbségbe kerülnek a fehérek az amerikai nagyvárosokban

admin
admin

2006. 08. 22. 07:22

Az ötven legnagyobb amerikai város közül harmincötben a fehér lakosság a közeljövőben kisebbség lesz, elsősorban a hispán bevándorló áradat következtében - közölte a The Washington Post hétfőn.

Legutóbb Phoenix, Tucson és Denver városokban esett 50 százalék alá a fehérek aránya, többségből néhány éven belül kisebbséggé válnak Arlingtonban, Charlotte-ban, Las Vegasban és Austinban. A jelenség hátterében az áll, hogy a mexikóiak, akik korábban elsősorban a határmenti államokba települtek be, az utóbbi időben a jobb élet reményében továbbköltöztek távoli nagyvárosokba.

Elemzők rámutatnak, hogy a népesség átalakulásának a gazdaságra nézve jótékony, ösztönző hatása mellett társadalmi következményei is vannak. Nemcsak az iskoláknak kell újjászerveződniük az angolt nem anyanyelven beszélő gyerekek miatt, hanem a politikusok is mind inkább figyelembe veszik a szavazóbázis átalakulását.

A mexikóiak alapvetően a sokszínűségre nyitottabb nagyvárosokat veszik célba, amelyek a sokféle eredetű lakosságuk miatt befogadóbbak. Az Egyesült Államok nem minden térsége nyitott, egyre erősödik az úgynevezett Minuteman Program mozgalom, amely évek óta igyekszik elijeszteni az illegális mexikói bevándorlókat. Több esetben nyíltan fajgyűlölő jelenségek törnek a felszínre.

James P. Allen, a northridge-i Kaliforniai Állami Egyetem földrajz professzora szerint a hispánok bevándorlását a gyűlölködés sem állíthatja meg, eljön az idő, amikor az Egyesült Államok ötven legnagyobb városának mindegyikében kisebbséget alkotnak majd a fehérek.

A The Washington Post hétfői szerkesztőségi cikkében ezzel kapcsolatban megjegyezte: nem képzetlen, angolul nem beszélő, a minimálbérnél kevesebbért foglalkoztatott és az amerikai szociális szolgáltatásokat igénybe vevő tömegre kell gondolni. Washington körzetében minden tíz bevándorló közül négy főiskolai vagy magasabb végzettségű, többségük tökéletesen beszél angolul, és nem nincstelenekről van szó, hanem olyanokról, akik a gazdaságban, a szolgáltató szektorban serkentik a térség életképességét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.