Nagyvilág

Terrorriadó Németországban

Legmagasabb fokú riadókészültségbe helyezték a német biztonsági hatóságokat hétfőtől az elmúlt héten leleplezett vasúti merényletkísérletek nyomán. A repülőtereken és a nagyobb vasúti pályaudvarokon elrendelték a videokamerás ellenőrzéseket.

Az elmúlt negyvennyolc órában Németországban több vasúti állomáson volt hamis bombariadó, és néhány helyen, így Hamburgban, Bonnban, Koblenzben és Ludwigshafenben gazdátlan bőröndök, táskák, illetve műanyag palackok okoztak pánikot. A fokozott biztonsági intézkedések mellett a szövetségi kormány és a tartományi hatóságok szakértői felgyorsították az egyeztetéseket a terrorellenes adatbank létrehozására.

Vonaton robbantottak volna

A német hatóságok három héttel ezelőtt derítették fel a dortmundi és a koblenzi merényletkísérleteket, azokról azonban részletesen csak pénteken számoltak be. Eszerint regionális vonatokon robbanószert tartalmazó, gazdátlan bőröndökre bukkantak, amit a merénylők távirányítással akartak felrobbantani. Mindkét gazdátlan bőröndön arab írásjegyeket és libanoni telefonszámokat fedeztek fel. A merényletek a hatóságok szerint minden bizonnyal számos halálos áldozatot követeltek volna, a robbanószerkezetek azonban műszaki hiba miatt szerencsére nem léptek működésbe.

A merényletkísérletek egyik gyanúsítottját, egy 21 éves libanoni állampolgárt szombaton vették őrizetbe. Ellene gyilkossági kísérlet, s egy terrorista egyesülésben betöltött tagság miatt emeltek vasárnap hivatalosan vádat.

A másik – szintén videokamerával megfigyelt – merénylő után még folyik a nyomozás, mint ahogy a biztonsági szervek igyekeznek felderíteni bel- és külföldi terrorista kapcsolataikat is. A német hatóságok azon a meggyőződésen vannak, hogy nem magányos tettesekről van szó, az őrizetbe vett merénylő lakásán talált adatok – mint kiszivárgott – egyértelműen bizonyítják ezt. Valószínűnek tűnik az “iszlám háttér” is, bár ezt a hatóságok hivatalosan még nem erősítették meg.

Közel a terrorizmus

Wolfgang Schäuble belügyminiszter már pénteken délután bejelentette a biztonsági intézkedések szigorítását. Ennek keretében nemcsak a repülőtereken, de a pályaudvarokon is kiterjesztették a videokamerákkal történő ellenőrzést, a vonatokon pedig időről időre poggyászellenőrzéseket hajtanak végre. A miniszter az intézkedéseket indokolva figyelmeztetett arra: nem zárható ki, hogy újabb merényletkísérletek történhetnek.

A terrorizmus még soha nem volt olyan közel Németországhoz, mint most – nyilatkozta hétfőn Schäuble, aki a biztonsági intézkedések további szigorítását rendelte el, és a lakosság megértését kérte. A miniszter további merényletkísérletek veszélyére figyelmeztetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik