Külföld

Orvlövészek támadtak egy síita ünnepségre

admin
admin

2006. 08. 20. 12:26

Legkevesebb tizenöt ember életét vesztette, több kétszáztizenhét megsebesült síita zarándokokat ért támadásokban vasárnap Bagdadban - közölte az iraki egészségügyi minisztérium.

Orvlövészek vették célba a háztetőkről az iraki főváros több pontján a Bagdad északi, Kazimíja negyedében lévő síita szenthelyhez vonuló zarándokokat. Szemtanúk közlése szerint fegyveresek egy szunnita mecsetből is lőtték a síita ünnepség zarándokait. “A zarándokok szunnita szélsőségesek által végrehajtott terrorista támadások áldozatai” – közölte az iraki egészségügyi tárca.

Az iraki rendőrök négy támadót lelőttek, hármat őrizetbe vettek. A hét végén több ezer síita hívő érkezett a 799-ben Bagdadban mártírhalált halt Musza al-Kázímnak, a síizmus 12 imámja közül a hetediknek a tiszteletére minden évben megrendezendő kétnapos ünnepségsorozatra, amely vasárnap érte el a csúcspontját. Az imám halálának évfordulóján az észak-bagdadi Kazimíja negyedben emelt mauzóleumnál – az iraki főváros legnagyobb mecseténél – minden évben menetet tartanak. A fekete ruhás zarándokok csoportokban vonulnak el a szent hely előtt, eközben vasláncokkal korbácsolják magukat.

Tavaly 965 hívő életét vesztette, több mint 800-an megsebesültek, mert tolongás tört ki a síita szentélybe vezető hídon, miután a tömegben elterjedt a hír, hogy öngyilkos merénylet készül.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.