Nagyvilág

Olmert elállna az egyoldalú kivonulás tervétől

Az izraeli kormányfő egyelőre félretette az egyoldalú ciszjordániai kivonulás tervét - erősítette meg az izraeli kormány egyik minisztere. Az Olmert politikájával kapcsolatos kritikák egyre erősebbek, a kormányfő vezette Kadimát ugyanis a Saron által elkezdett kivonulási terv folytatásának reményében választották meg.

A Háárec napilap beszámolója szerint Olmert a héten közölte minisztereivel, hogy a Hezbollah libanoni síita szervezettel folyó háború fényében a ciszjordániai kivonulás egyelőre nincs napirenden. Az egyoldalú – a palesztinokkal való megegyezés nélkül kidolgozott – kivonulás tervének a támogatottsága az utóbbi időben csökkenni látszik, miután a nyáron két olyan területen is hadat viselt Izrael, ahonnan korábban békekötés nélkül távozott: Libanonban és a Gázai övezetben.


Irántól tartanak

Giora Eiland hadnagy, aki a határkérdés rendezésére létrehozott Saron –Olmert terv első részét, a Gázai övezetből való egyoldalú kivonulás tervét kidolgozta, szintén úgy vélekedett, hogy a terv második részének, a Ciszjordánia feladásának a jelen helyzetben nem sok esélye van. A lakosság 70-80 százaléka megérti, hogy a Ciszjordániából való egyoldalú kivonulással fennáll annak a veszélye, hogy Irán a nyugati part segítségére siet, csakúgy, mint ahogy a Hezbollah segítségére sietett Libanonban, és ezt Izrael állam nem kockáztathatja meg – fogalmazott a tábornok a BBC-nek nyilatkozva.

A Háárec értesülését firtató kérdésekre válaszolva Meir Sitrit építési és lakásügyi miniszter az izraeli katonai rádiónak megerősítette, hogy a miniszterelnök az elkövetkező időszakban leveszi a napirendről a témát, bár nem veti el teljesen a tervet.


Egyoldalú kivonulás vagy tárgyalások?


A miniszter – Olmert Kadima pártjának a tagja – ellenzi az egyoldalú kivonulást és béketárgyalásokat szorgalmaz a palesztinokkal. A terv alapján Izrael 2010-ig felszámolna több tucat elszigetelt zsidó telepet Ciszjordániában, a nagyobb településközpontokat viszont megerősítené és azokat a határ egyoldalú kigazításával bekebelezné. Jelenleg a Kadimában Omert legszorosabb szövetségesei egyetértenek abban, hogy a nyugati partról való egyoldalú kivonulás lehetetlen, Sitrit egyenesen úgy fogalmazott, hogy aki ezt erőlteti, annak egyszerűen „elment az esze.”

A háborúval, és a mindössze három hónapja hatalmon lévő Olmerttel szembeni kritikus hangok egyre erősebbek, ugyanis a kabinetet tavaly abban a szellemben választották meg, hogy befejezi az Ariel Saron által elkezdett kivonulási folyamatot, vagyis egyoldalúan elhagyja a főként palesztinok lakta Ciszjordániát. Saron a múlt nyáron a Gázai övezetből való kivonulással kezdte el nagyszabású tervét, melynek céljaként Izrael végső határának meghúzását tűzte ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik