Külföld

Blogot ír az iráni elnök

admin
admin

2006. 08. 17. 13:37

Saját internetes blogot indított Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök, így nézeteit immár az egyre bővülő online közösségi oldalon is kifejti. Iránban a teljes média, így az internet is szigorú állami cenzúra alatt áll.

A blog indulásáról az iráni állami televízió számolt be, és arra bátorította a felhasználókat, hogy az elnök írásaihoz szóljanak hozzá, valamint tegyenek fel kérdéseket neki. Ahmadinezsád első bejegyzése, mely az életrajz címet kapta, gyermekkoráról, az iráni iszlám forradalomról és az ország Irakkal folytatott háborújáról szól – számol be a BBC.

Szigorú cenzúra

Az oldal elindításával egy időben a kormány továbbra is cenzúra alatt tartja az interneten megjelenő tartalmakat, ezen belül is a blogok különösen szigorú elbírálás alá esnek. Iránban, ahol a teljes média állami ellenőrzés alatt áll, az internet a kritikus hangok legfontosabb fóruma, ezért a kormányellenes tartalmak visszaszorítására a hatalom a világ egyik legkifinomultabb cenzúrarendszerét fejlesztette ki.

Az elnök első bejegyzése több mint kétezer szó terjedelmű angolul, Ahmedinezsád meg is jegyzi, hogy a jövőben megpróbálja majd rövidebben, a saját magának engedélyezett 15 perc alatt „teljes szívvel és őszintén” írásba önteni gondolatait.

A honlapra látogatók egy kérdésre is válaszolhatnak, mely úgy szól: „Egyetért Ön azzal, hogy Izrael és az Egyesült Államok a Libanon ellen indított háborúval akár egy világháború kirobbanását is előidézheti?” A perzsa, arab, angol és francia nyelven elérhető oldal interaktivitását növeli, hogy a felhasználók közvetlenül az elnöknek küldhetnek kérdéseket, valamint böngészhetnek képgalériát is, ahol egy Ahmadinezsádról összegyűjtött fotósorozat található.

Az elnök fóruma

Egyelőre nem világos, hogy az iráni elnök blogja milyen fogadtatásra talál, annyi azonban bizonyos, hogy a hét elején már több mint 12 ezer ember vett részt az online szavazáson. Az elnök hatalomra jutása előtt nyíltan az internet és a blogok ellen foglalt állást, ezért mostani lépése sokak szerint csupán szemfényvesztés. A blog elindítása része lehet annak a stratégiának, melynek keretében Ahmadinezsád egy szélesebb nemzetközi közönséghez kívánja eljuttatni nézeteit. Erre utalhat az is, hogy az elnök a hétfőn rövid interjút adott a BBC-nek, melyben George Bush amerikai elnököt bírálja, amiért az a világ problémáit erőszakkal próbálja megoldani, és amiért „vakon támogatja” Izraelt a libanoni háborúban.

Az elnök a nukleáris energiáról szólva úgy fogalmazott, Iránnak nem áll szándékában atombombát előállítani, az urándúsítást csupán fűtőanyag előállítására használnák. A jövő legnagyobb problémája az energia előállításának kérdése lesz, az Egyesült Államok azonban arra törekszik, hogy monopolizálja a világ energiaforrásait –fogalmazott.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.