Nagyvilág

Két héten belül érkeznek a békefenntartók

Az ENSZ reményei szerint 10-15 napon belül 3000-3500 békefenntartó érkezik meg a dél-libanoni térségbe, ez lenne az az ideális létszám, amely révén meg lehetne erősíteni a hétfőn érvénybe lépett tűzszünetet, és biztosítani lehetne a nyugalmat - közölte kedden Hedi Annabi, a világszervezet főtitkárhelyettese.

Az ENSZ összesen 15 ezer katonát szándékozik a térségbe vezényelni, és várhatóan körülbelül ugyanennyi libanoni katona is részt vesz majd a békefenntartásban. Ugyancsak az ENSZ-csapatok mielőbbi telepítésének a szükségességét szorgalmazta Condoleezza Rice amerikai és Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter keddi telefonbeszélgetése során. A francia diplomácia vezetője egyébként kedden Bejrútba utazott. hogy biztosítékokat szerezzen a Hezbollah lefegyverzéséről.

Az izraeli hadsereg keddi közleményéből kiderül, hogy izraeli katonák még a tűszünet életbe lépése előtt megölték Szájed Davajert, a Hezbollah síita szervezet különleges erőinek a parancsnokát, de a férfi halálának hírét Libanonban még nem erősítették meg. Izraeli katonai hatóságok sem közölték annak részleteit, hogy hol és mikor végeztek a parancsnokkal, mindössze arra szorítkoztak, hogy Davajert a fegyvernyugvás tényleges kezdete előtt ölték meg.


Képünkön egy medve nézelődik az állatok óvóhelyének bejáratába bújva az észak-izraeli Haifa állatkertjében 2006. augusztus 15-én, amikor 34 nap fogság után először engedték ki az állatokat a bombabiztos menedékből a szabadba.




Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik