Nagyvilág

„Hangos strand” vakoknak

Az Atlanti-óceánban található Oléron szigetén a parton beszélő irányjelzők, a vízben pedig hangos bóják segítenek a vakoknak a tájékozódásban.

„Négyes számú irányjelző. A víz 60 méterre van” – mondja géphangon az egyik, fogasra emlékeztető szerkezet a 45 éves Antonio Puyanának, miután érzékelte a vak férfi kezére erősített adóvevőt Oléron-sziget strandján.

Az önkormányzat 18 ezer eurós (5 millió forintos) beruházásának köszönhetően a világtalanok minden akadály nélkül juthatnak el a vízhez, sőt még a tengerben is biztonsággal fürödhetnek: a karjukon lévő adóvevő egyetlen érintésre aktiválja a legközelebbi irányjelzőt vagy bóját, amely tájékoztatja a fürdőzőt, hogy hol tartózkodik, például arról, merre van a part.

Ha valaki mégis bajba jut, az adóvevőként szolgáló karkötőn kérhet segítséget a vízi mentőktől. A vakok számára fenntartott – de nem elkülönített – rész a strandnak csak igen kis részét foglalja el, és lehetővé teszi, hogy a látók és világtalanok ismerkedjenek egymás életével.

Franciaország több fürdőhelyén (többek között La Rochelle-ben, Le Havre-ban, Cannes-ban, Antibes-ban) is működik „hangos strand”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik