Külföld

Újabb fényképek Fidel Castróról

admin
admin

2006. 08. 14. 15:20

Újabb fényképeket közölt a kubai sajtó Fidel Castro párt- és állami vezetőről, amint Hugo Chávez venezuelai elnök vasárnap meglátogatta betegágyánál.

A Granma, a hivatalos pártlap internetes számában hétfőn nyolc fotót tettek közzé. Fidel Castro ágyban fogadta politikai szövetségesét, és a fényképekhez mellékelt beszámoló szerint három órát töltött vele vidám beszélgetéssel. Chávez köszöntötte a kubai vezetőt nyolcvanadik születésnapja alkalmából, és a találkozás után úgy fogalmazott, hogy ez volt élete legjobb látogatása. Fidel Casto vasárnap ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, de betegsége miatt saját kérésére az állami megemlékezést elhalasztották, helyette egy éjszakába nyúló koncertet tartottak a fővárosban, melyen több százan vettek részt – írja a BBC.

A kubai elnök két hete üzente meg az országban, hogy belső vérzése volt, súlyos műtétet végeztek el rajta, és emiatt ideiglenesen átadja megbízatásait öccsének, Raúlnak. Azóta az első képek vasárnap jelentek meg róla a Juventud Rebelde című ifjúsági lap internetes változatában.


A vezető a titkára tájékoztatása szerint várhatóan hetekig nem tudja ellátni tisztségeit, ezért bízta meg öccsét, Raúlt azzal, hogy átmenetileg irányítsa a kommunista pártot, az országot és annak hadseregét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Hemzseg a hibáktól A Piramis

The Dark knight Le chevalier noir
The Dark Kight 
2008
Real  Christopher Nolan
Heath Ledger.
COLLECTION CHRISTOPHEL © Warner Bros
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.