Nagyvilág

Az első képek Fidel Castróról

Műtétje után először jelentek meg felvételek a kubai pártvezetőről, aki várhatóan még hetekig nem tudja ellátni tisztségét.

Fidel Castro kubai elnök és pártvezető kezében a kommunista párt lapjával ágyán ül 2006. augusztus 13-án. Az elnök súlyos műtéte utáni első képek a kommunista ifjúsági szervezet lapjának, a Juventud Rebeldének online kiadásában jelentek meg.


Fidel Castro gyomorbántalmak miatt került kórházba, ahol műtétet hajtottak végre rajta. Kubai emigránsok az Egyesült Államokban már a temetését is megrendezték a nyolcvanadik születésnapját vasárnap ünneplő pártvezérnek.


A vezetőn a titkára tájékoztatása szerint várhatóan hetekig nem tudja ellátni tisztségeit, ezért bízta meg öccsét, Raúlt azzal, hogy átmenetileg irányítsa a kommunista pártot, az országot és annak hadseregét.


Castro egészségi állapotát államtitokként kezelik, nem adtak ki információt sem arról, hogy hol kezelik, sem arról, hogy kik látogatják meg, más részletet sem közöltek egészségi állapotáról. “Barátunk látta a comandantét járni-kelni, olyan volt, mint aki új győzelmek elé néz” – állt a Granma szombati számában.


Fidel Castro egészségi állapota 2001-ben került a figyelem középpontjába, amikor egy szabadban tartott beszéd alatt elájult. 2004-ben látványosan elesett egy szónoki emelvényről lelépve, s eltörte a térdét. A hatalmát egyik esetben sem bízta másra. Most ezt azzal indokolta, hogy Kubát az amerikai kormány fenyegeti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik