Külföld

Véget érhet a háború

admin
admin

2006. 08. 12. 17:47

Izrael várhatóan hétfőn leállítja a támadást és a Hezbollah is elfogadja a pénteki ENSZ-határozat követelményeit.

Hétfőn várhatóan leállítja Izrael a Hezbollah fegyveresei elleni offenzívát – jelentette be Cipi Livni izraeli külügyminiszter. Livni szombat esti nyilatkozatában hozzátette, hogy a támadó jellegű hadműveletek egyelőre a hadsereg kérésére folytatódnak az ENSZ Biztonsági Tanácsában elfogadott határozat ellenére, amely az ellenségeskedések teljes beszüntetésére szólította fel Izraelt és a libanoni Hezbollah síita szervezetet. “Meg fogjuk adni a hadseregnek azt az időt, amelyre szüksége van, és úgy gondolom, hogy ez valamilyen hétfői időpontig tart majd” – mondta az izraeli televízió kettes csatornájának.


A külügyminiszter az offenzíva leállításának pontos időpontját nem nevezte meg, de egy névtelenséget kérő, magas rangú izraeli tisztségviselő korábban úgy nyilatkozott, hogy Izrael előreláthatólag hétfő reggel hét órakor (közép-európai idő szerint hat órakor) szünteti be a támadásokat.


Az illetékes hangsúlyozta, hogy az izraeli hadsereg továbbra is felveszi a harcot a Hezbollah fegyvereseivel azokban a térségekben, ahova már bevonult, és meg fogja tisztítani Dél-Libanont a síita harcosoktól és fegyvereiktől. Kijelentette, hogy a dél-libanoni “terület megtisztítása a védelmi jellegű hadműveletek körébe tartozik, és az ilyen hadműveleteket engedélyezi a (BT-)határozat”. “Mi vagyunk az eszköz, amelynek ki kell űznie a Hezbollahot délről, hogy az ENSZ-erők oda bevonulhassanak” – fejtegette.


A Hezbollah is kész a békére


A Hezbollah tiszteletben fogja tartani az ellenségeskedések beszüntetésére felszólító ENSZ-határozatot, de mindaddig folytatni fogja harcát, amíg izraeli katonák maradnak Dél-Libanonban – jelentette ki szombaton, még az izraeli külügyminiszter bejelentése előtt Haszan Naszrallah, a libanoni síita szervezet vezetője.


Az izraeli offenzívával szembeni ellenállást a Hezbollah “természetes jogának” nevezte, és további heves harcokat jósolt. Hozzátette, hogy a síita szervezet fegyveresei együtt fognak működni a déli országrészbe bevonuló libanoni hadsereggel és ENSZ-erőkkel, jóllehet a világszervezet Biztonsági Tanácsában elfogadott határozat egyes vonatkozásait igazságtalannak tartják.


Azonnali tűzszünetre utasított az ENSZ


A viszonylag közeli béke lehetősége az egy hónapja tartó háború után elsősorban az ENSZ Biztonsági Tanácsának pénteki tanácsán született határozatnak köszönhető. Ez felszólította a Hezbollahot minden támadás és Izraelt minden offenzív hadművelet azonnali beszüntetésére. A dokumentum előirányozza libanoni egységek és megerősített ENSZ-erők (UNIFIL) felvonultatását Dél-Libanonban, és párhuzamosan az izraeli erők kivonását a térségből.


A határozat felkérte a libanoni kormányt, hogy telepítsen csapatokat a jelenleg a Hezbollah által ellenőrzött déli országrészbe, egyszersmind akadályozza meg, hogy a szervezet bármilyen fegyverhez jusson. Emellett fegyverembargót vetett ki Libanonra, amelynek értelmében a libanoni hadseregen és az ENSZ-csapatokon kívül egyetlen más “személynek vagy entitásnak” tilos fegyvert vagy katonai felszerelést szállítani.


Az ENSZ BT ezen kívül felkéri Kofi Annan ENSZ-főtitkárt arra, hogy az 1975-1990 között zajlott libanoni polgárháborút lezáró taífi egyezmény és korábbi ENSZ-határozatok alapján 30 napon belül terjesszen be javaslatokat a milíciák lefegyverzésére és a határok meghúzására, különösen a vitatott szakaszokon, beleértve a Sebaa-tanyák térségét is. A miniszteri szintű tanácskozás elején Kofi Annan ENSZ-főtitkár azt hangsúlyozta: létfontosságú, hogy azonnal véget érjenek a harcok.


A Biztonsági Tanács továbbá felszólította a Hezbollahot annak a két izraeli katonának a feltétel nélküli szabadon bocsátására, akiket a szélsőséges szervezet fegyveresei raboltak el Izraelből. A zsidó állam e két katona elrablása után kezdett katonai műveleteket Libanonban július 12-én.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.