Délután 17 óra 10 perckor elindult a Gatwick-re tartó járat, az eredetileg tervezett Fokker helyett egy Boeing 737-700-as géppel. 18 óra 43 perckor pedig felszállt a Heathrow-ra tartó járat is, ez egy 180 személyes Boeing volt.
A két járat el tudta vinni a három járat összes, a nap folyamán összegyűlt utasát Londonba. Ez a két gép hozza Londonból Budapestre a Malév-jeggyel rendelkező utasokat is.
Éjfél körül érkezik Budapestre az egyik, a másik pedig várhatóan, menetrend szerint, a pénteken délelőtti órákban.
A legmagasabb szintre emelték csütörtökön Nagy-Britanniában a terrorveszély elleni készültség szintjét, miután a rendőrség bejelentette, hogy meghiúsított több készülő merényletet, amelyek célja – Nagy-Britannia és az Egyesült Államok között közlekedő – utasszállító repülőgépek felrobbantása lett volna.
A rendőrség őrizetbe vett csütörtökre virradóra 18 gyanúsítottat London térségében e készülő merénylettel összefüggésben. A merényletre készülők terve az volt, hogy kézipoggyászukban viszik a fedélzetre a robbanószerkezetet.
E bejelentés és a fokozott készültség kihirdetése nyomán szigorították a biztonsági intézkedéseket az ország repülőterein, és a Nagy-Britanniából induló repülőjáratokon.