“Adataink szerint 152 tamil tigris (az LTTE, a Tamil Eelam Felszabadító Tigriseinek tagja) meghalt, és 124 megsebesült, többségük a Foul Point-i stratégiai bázisuk elleni légitámadásokban” – mondta szombaton a minisztérium szóvivője. “A mi sorainkban csak néhány tengerész sebesült meg” – tette hozzá.
A hadsereg péntek délután nagyszabású offenzívát indított a tamilok állásai ellen az északkeleti Muturban és környékén. A körzetből, ahol július 26. óta véres harcok folynak, eddig legkevesebb 15 ezren menekültek el. Humanitárius szervezetek, amelyek nem jutnak el a harcok övezetébe, hogy segíthessenek a civil lakosságnak, közleményben hangoztatták súlyos aggodalmukat a kialakult helyzet miatt.
A Tamil Tigrisek egy forrása szombaton név nélkül azt közölte újságírókkal, hogy a szervezet leállította a kormányerők elleni támadásait Muturban, és “az LTTE visszatér korábbi állásaiba saját területünkön”. Az LTTE a többségében tamilok lakta északkeleti országrész autonómiájáért küzd a szingaléz többségű országban. A hadsereg és a tamil lázadók egyaránt a másik félre hárítják a felelősséget a csütörtök óta folyó harcok 27 civil áldozatáért.
Az 1972-ben kezdődött konfliktusban már 60 ezernél több ember vesztette életét.