Nagyvilág

Békefenntartókat vár Izrael

Bejrútban szemtanúk közölték, hogy négy rakétát láttak becsapódni a főváros déli, főként síita muzulmánok lakta Dahie negyedében, amelyet az izraeli légierő folyamatosan támadott az elmúlt három hétben. A libanoni tévé beszámolója szerint a Hezbollah szervezethez tartozó épületcsoport volt a célpont. Itt van a Hezbollah vallási iskolája, amit korábban is támadtak, és az intézmény jelentős károkat szenvedett.

Izraeli repülőgépek 16 rakétával támadták a síita fegyveresek rejtekhelyeit és a fő közlekedési utakat a dél-libanoni Rashaja településnél csütörtök kora reggel – közölték libanoni biztonsági tisztviselők. Szerintük Izraelnek az a stratégiája, hogy lerombolja a libanoni infrastruktúrát, megakadályozva az emberek közlekedését a települések között.

A légierő Libanon északi részén a Tripoli kikötővároshoz vezető hidat rombolta le, huszonnégy órán belül ez volt a második támadás a terület ellen. A Bekaa-völgyben, Bejrúttól 75 kilométerre északkeletre az izraeli légierő két rakétát lőtt ki egy útra – közölték szemtanúk. A Hezbollah televíziója, az al-Manar arról számolt be, hogy a szervezet fegyveresei Libanon határán, Taibeh településnél összecsaptak az izraeli hadsereg katonáival. Egy harckocsit és két földgyalut megsemmisítettek, és megölték a járműveket irányító katonákat is.

15 ezer békefenntartót vár Olmert

A július 12-én kezdődött konfliktusnak véget vetnek, miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa felhatalmazást ad 15 ezer kéksapkás helyszínre vezénylésére – nyilatkozta Ehud Olmert izraeli kormányfő. Az izraeli vezető politikus szerint a csapatoknak harcedzettnek kell lenniük, és a békefenntartó erőt lehetőleg ne sorkatonák, hanem hivatásosak alkossák. Olmert megismételte: Izrael tűzszünetet akar, és nem Dél-Libanon elfoglalását.

Békefenntartókat vár Izrael 1

Az izraeli csapatok három új libanoni faluba hatoltak be. ( MTI/EPA)


Palesztin áldozatok

Meghalt öt palesztin, köztük egy gyermek az izraeli hadseregnek a Gázai övezetbeli Rafah elleni támadásaiban csütörtökre virradóan – közölték kórházi források. Az övezet déli részén található város ellen a légierő és a tüzérség hajtott végre támadást – tették hozzá.

Csütörtök hajnalban már egy személy életét vesztette egy izraeli légi csapás következtében a Gázai övezet déli részén. Az izraeli vadászbombázók azért hajtották végre támadásukat, mert a Rafahnál előrenyomuló harckocsik fegyveres ellenállásba ütköztek. A csapásmérésben két másik ember is megsebesült.

A mintegy 50 izraeli harckocsi, illetve páncélozott szállító harcjármű a rafahi repülőtérnél haladt, majd a mögöttük érkező katonák házakat kutattak át – számoltak be róla szemtanúk. Kórházi források szerint a páncélosok támadásában egy 4 és egy 6 éves gyermek megsebesült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik