Nagyvilág

Kubai találgatások: Castro már halott

Castro hatalomátadása után az országban bizonytalanság uralkodik, és a kubaiak szerint nem kizárt, hogy a hatalom megpróbálja elitikolni az igazságot, és vezetőjük már halott.

A kubai népet teljesen váratlanul érte Castro hatalomátadása, 47 év óta ugyanis egyetlen napra sem vált meg az ország vezetésétől, éppen ezért az országban elindultak a találgatások arról, hogy a hatalom megpróbál eltitkolni valamit – nyilatkozta lapunknak egy neve elhallgatását kérő kubai filozófus, aki 18 éve él hazánkban.

A kubai emberek szerint az sem elképzelhetetlen, hogy vezetőjük már halott, és a hatalom megpróbálja az átmeneti időszakot homályos információkkal áthidalni – tette hozzá. Ezen az sem változtat, hogy a kubai elnök kedden levélben azt tudatta honfitársaival, hogy egészségi állapota stabil és lelkileg jól érzi magát.

Vannak, akik szerint Castro már régóta készült a hatalomátadásra, egészségügyi állapotának romlása és műtéte pedig jó alkalmat szolgáltatott arra, hogy, az ország vezetését átadja öccsének, Raul Castrónak. Az biztos, hogy Raúl kevésbé karizmatikus egyéniség, ami a diktatúra enyhülését vonhatja maga után, mindenesetre a jelenlegi helyzetben egyáltalán nem valószínű, hogy hosszú távon képes lenne megtartani a hatalmat – mondta lapunk kérdésére a havannai származású filozófus. Castro állapotáról, és a jövőről a kubai sajtóban kevés és kétértelmű információ lát napvilágot, az emberek várnak, és ha az új hatalom ingatag lesz, akkor akár polgárháborúra is sor kerülhet.

Castro visszatértének időpontja is bizonytalan, az elnök levele szerint bizonyos időnek el kell telnie addig, hogy megbízható diagnózist állapítsanak meg egészségi állapotát illetően. De lelkileg kiválóan érzi magát, és ami a lényeg, – mint fogalmazott – az, hogy az országban is kiválóan mennek a dolgok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik