Nagyvilág

Magyar pecásokra csaptak le Olaszországban

Illegális kereskedelem és állatkínzás címén letartóztatták egy magyar horgászcsoport vezetőjét az olasz pénzügyőrök.

Illegális harcsakereskedelem, állatkínzás és más hasonló vádakkal letartóztatták egy magyar horgászcsoport vezetőjét az olasz pénzügyőrök – közölte az olasz Libertá című lap internetes kiadása.

A lap szerint az olasz pénzügyőrség piacenzai egysége, amelynek figyelmét egy évvel ezelőtt is felhívták a helyi horgászok a Po folyóban harcsázó magyarokra, “tetten érte” Mantovanóban a magyar állampolgárt, több magyarországi halgazdaság és -üzlet tulajdonosát, amint éppen kifizette a szolgálatába szegődött pecásokat, hét másik magyart.

A magyar férfit bűnszövetkezetben elkövetet kereskedelmi csalással, nem megfelelő minőségű élelmiszerek árusításával, a közegészség veszélyeztetésével, továbbá állatkínzással vádolják. Rajta kívül további hét magyar ellen tettek feljelentést az oalsz hatóságok.

A Po harcsáinak és magyar pecásainak ügye még egy évvel ezelőtt pattant ki, miután a Gruppo Siluro Italia sporthorgász szövetség felhívta a harcsázó magyarokra a piacenzai pénzügyőrök figyelmét.

Csaknem egy évvel később egy újabb feljelentés ismét ráirányította a figyelmet a magyarokra, és egy megfigyelési akciót követően az olasz pénzügyőrök felfedezték a Rovigo közelében lévő papozzei tábort, ahol az eladásra szánt halat összegyűjtötték és feldarabolták.

Július 10-én a mantovai pénzügyőrség tagjai lefilmezték a magyarokat a táborban, de a tetten érés érdekében megvárták a “fizetésnapot”.

Az akció során az olasz pénzügyőrök fél tonna fagyasztott harcsafilét és különböző horgászfelszereléseket foglaltak le. A környéken a hatóságok valóságos feldolgozó-hálózatot fedeztek fel: a készterméket egy tágas fagyasztó kamrában tárolták, amelyet egy lakókocsi belsejében rejtettek el. A halászok acélszálas hálókat is bevetettek, és így a fennakadt harcsák napokig szenvedhettek a folyóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik