Külföld

A lengyel elnök visszaállítaná a halálbüntetést az EU-ban

admin
admin

2006. 07. 31. 13:51

Lech Kaczynski lengyel elnök arra kéri az Európai Unió tagállamait, hogy állítsák vissza a halálbüntetést, arra hivatkozva, hogy azokban az országokban, ahol eltörölték a büntetés e formáját, ott az elkövető „elképzelhetetlen” előnyre tett szert az áldozattal szemben.

Kaczynski a lengyel közszolgálati rádiónak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy Európa előbb utóbb változtatni fog a halálbüntetéshez való hozzáállásán -írja a BBC.

A legtöbb nyugat-európai ország az 1960-as években törölte el a halálbüntetést, és ez az Európai Unióba való belépés egyik feltétele is. A lengyel elnök e feltétel felülvizsgálatát kérte a közösségtől, és úgy fogalmazott, hogy az európai civilizációnak vannak a jövőre vonatkozó irányvonalai, ugyanakkor a halálbüntetés eltörlése zsákutcának bizonyult.


Kazynski elnök nem először szállt síkra a halálbüntetés visszaállítása mellett, mióta pártja, a konzervatív-keresztény Jog és Igazságosság tavaly megnyerte a lengyel parlamenti választásokat. Lech Kazynski ikertestvérével alapította a pártot, akit múlt hónapban kormányfővé választottak.

Az európai alkotmányt még nem ratifikáló államok közül Lengyelországban a legmagasabb (56 százalék) azok aránya, akik támogatják az alapokmányt jelenlegi állapotában –derült ki az Eurobarometer, az EU közvélemény-kutató intézete által július közepén közzétett felméréséből.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.