Külföld

Blair: a libanoni tűzszünet csak kétoldalú lehet

admin
admin

2006. 07. 30. 09:54

A brit kormányfő szerint a libanoni tűzszünet csak akkor jöhet létre, ha az mindegyik félre vonatkozik, nincs kizárva azonban, hogy a tűzszünet feltételeként rövidesen egyezség jön létre nemzetközi erők telepítéséről.

Tony Blair – a BBC tévének nyilatkozva- igyekezett védeni, hogy George Bush elnökkel tartott hétvégi megbeszélésén nem született azonnali tűzszünetre szóló felhívás. Blair a San Franciscóban felvett, Londonban szombat éjjel sugárzott BBC-interjúban azt mondta: nem felel meg a valóságnak az az értelmezés, hogy a tűzszüneti felhívás elmaradásának célja Izrael győzelmének elősegítése volt.

A brit kormányfő szerint mindazonáltal úgy nem jöhet létre a libanoni tűzszünet, hogy Izrael felhagy a katonai akcióval, miközben a Hezbollah síita szervezet “folytatja az öldöklést, az emberrablásokat, az észak-izraeli polgári lakosság elleni rakétatámadásokat”.

Hozzátette: a kétoldalú tűzszünet meghirdetéséhez először annak feltételeit kell megteremteni. Ezek között említette Izrael biztonságának garantálását, és a dél-libanoni helyzet “tisztává tételét” a nemzetközi közösség bevonásával. Blair ez utóbbival kapcsolatban azt mondta: nem zárja ki, hogy “akár napokon belül” ENSZ-egyezség születhet egy nemzetközi erő libanoni telepítéséről, és ennek révén akár a tűzszünetről is.

Mint arról lapunk korábban beszámolt George Bush amerikai elnök és Tony Blair brit kormányfő azonban pénteki megbeszéléseik után nem szorgalmaztak azonnali tűzszünetet. Amellett foglaltak állást, hogy tartós megoldásra van szükség. Bush a közel-keleti viszály gyökerének a Hezbollahot nevezte és Blairrel együtt bírálta Iránt és Szíriát, amiért támogatják a síita gerillaszervezetet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.