Nagyvilág

Tovább maradnak Irakban az amerikai erők

Százhúsz nappal hosszabbította meg Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter három és félezer amerikai katona iraki szolgálati idejét, hogy megkíséreljék visszaszorítani a csillapodni nem akaró bagdadi erőszakhullámot – jelentette be a Pentagon.

Az amerikai katonák küldetésének meghosszabbításáról szóló döntés megfigyelők szerint azt jelzi, hogy az amerikai haderő feladta a reményt, hogy az idén fokozatosan csökkentheti az arab országban állomásozó csapatok létszámát. Jelenleg mintegy 130 ezer amerikai katona szolgál Irakban.

A héten az Egyesült Államok növelte a Bagdadban tartózkodó amerikai katonák létszámát is, hogy megpróbáljanak véget vetni a felekezeti csatározásoknak, amelyek immár polgárháborús veszéllyel fenyegetnek Irakban. A döntést Bush elnök jelentette be Washingtonban, miután tárgyalt Nuri al-Maliki iraki kormányfővel. Az új csapatok Bush elnök szerint Irak olyan vidékeiről érkeznek, ahol viszonylag kevésbé pusztít az erőszak. Donald Rumsfeld védelmi miniszter szerint pár száz katonát irányítanak Bagdadba. Rumsfeld elmondta, hogy al-Maliki még több embert és felszerelést kért az iraki biztonsági erők kiképzéséhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik