Külföld

Amerikai–brit konfliktus

admin
admin

2006. 07. 27. 08:03

A brit–amerikai kapcsolatokban szinte példátlan diplomáciai viszályhoz vezetett az a szerdai értesülés, hogy az Egyesült Államokból Izraelbe bombautánpótlást szállító repülőgépek a jelek szerint egyeztetés nélkül egy brit repülőtéren tartottak technikai megállót.

A konzervatív The Daily Telegraph híre szerint az amerikai kormány által bérelt két Airbus A310-es teherszállító gép, amely lézervezérlésű, bunkerek falát áttörni képes légibombákat szállított a libanoni Hezbollah síita szervezettel hadban álló Izraelnek, a hétvégén leszállt a skóciai Prestwick repülőterén üzemanyag-utántöltés végett. A hírben ugyan az állt, hogy erre engedélyt kapott a brit kormánytól, Margaret Beckett brit külügyminiszter szerda esti nyilatkozatából azonban gyakorlatilag az derült ki, hogy London nem tudott az amerikai bombaszállítmányok nagy-britanniai megállójáról.

Beckett, aki a közel-keleti válságról rendezett római külügyminiszteri tanácskozáson nyilatkozott a BBC-nek és a Channel 4 kereskedelmi tévének, azt mondta: már tudatta az amerikai féllel, hogy „ebben az ügyben a jelek szerint valami nagy hiba történt”. Hozzátette: ha valóban ez derül ki, Nagy-Britannia hivatalosan tiltakozni fog Washingtonnál.

A fejlett ipari világ e két legszorosabb szövetségesének kapcsolatrendszerében szinte példátlan az ilyen élességű nyilvános nézeteltérés. Londoni kommentárok szerint a brit kormány az erőteljes fellépéssel nyilván igyekszik megelőzni, hogy ismét a fogolyszállító titkos CIA-járatokéhoz hasonló botrány törjön ki a fegyverszállítások miatt. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség terroristagyanús őrizeteseket szállító repülőgépei annak idején szintén többször érintették a Glasgow-t is kiszolgáló prestwicki repülőteret.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.