Nagyvilág

A libanoni hadsereg is beszállhat a konfliktusba

A libanoni miniszterelnök szerint az izraeli katonai offenzíva visszaüthet, mert erősítheti a Hezbollah síita csoport támogatottságát. Fuád Szinjóra utalt arra is, hogy ha Izrael szárazföldi erőket is harcba küld, arra a libanoni hadsereg válaszolna.

A kormányfő értésre adta ugyan, hogy a Hezbollah akcióit nem tartja „helyénvalónak”, részletek nélkül hozzátette azonban: ha Izrael szárazföldi erőkkel is támadást indít, azt a libanoni hadsereg már nem nézné tétlenül. Szinjóra a Financial Timesnak adott interjúban azt mondta: az izraeli légitámadások, amelyekben egy hét alatt háromszázan haltak meg, hevesebbek, mint az 1982-es izraeli invázió során végrehajtott bombázások. A miniszterelnök szerint a hadműveleteknek „a libanoni történelemben példátlan következményei vannak … ami most történik, az térdre kényszerítette az országot”.

Szinjóra szerint az 1982-es invázió vezetett a két izraeli katona elrablásával a mostani válságot kirobbantó Hezbollah létrejöttéhez: már bebizonyosodott, hogy az erő alkalmazása nem jár eredménnyel Libanonban. Iránra és Szíriára – a Hezbollah fő támogatóira – nem lehet azt mondani, hogy kivonják magukat a libanoni fejleményekből, nem bocsátkozott azonban részletekbe arról, hogy a két ország milyen szerepet játszik a konfliktusban. A miniszterelnök olyan megoldásra törekszik, amelynek része az állami fennhatóság kiterjesztése Libanon egészére, és az Izraellel fennálló – egyebek mellett területi kérdésekkel és a foglyokkal kapcsolatos – vitás kérdések rendezése is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik