Külföld

Az áldozatok 90 százaléka civil

admin
admin

2006. 07. 18. 18:16

Folytatódnak a rakétacsapások Izrael és a síita Hezbollah libanoni szervezet között: kedd délután alig tíz perc alatt ismét kéttucatnyi rakéta csapódott be Észak-Izraelben, és megölt legalább egy személyt, tizennégyen pedig megsebesültek.

A célpont egyebek között Haifa, Tiberias és Naharíja volt, ahol az izraeli mentőszolgálat közlése szerint egy ember meghalt. Ez a második rakétasorozat volt, amelyet kedden leadtak a városokra, miközben az észak-izraeli katonai körzet parancsnoka már arról beszélt, hogy gyengülni látszik a Hezbollah csapásmérő képessége. Előzőleg a libanoni síita szervezet mintegy 40 rakétát lőtt ki észak-izraeli városokra. Az egyik rakéta Cefat városában egy kórház mellett csapódott be, öten megsebesültek. Ugyancsak rakéták hullottak az éjszakai órákban Haifára, Kirjat-Smonára, végül Naharíjára, de azokban a támadásokban senki sem sérült meg.

Udi Adam parancsnok annak a véleményének adott hangot egy televíziós nyilatkozatban, hogy sikerült megsemmisíteni a síita szervezet fegyverkészletének, valamint légvédelmi rakétáinak, illetve rakétalövedékeinek jelentős részét. Keddig naponta átlagban mintegy 120 rakétalövedék csapódott be Izrael északi területeire. A különféle becslések szerint a Hezbollah birtokában az izraeli támadás egy héttel ezelőtti kezdete óta mintegy 10-15 ezer rakétafegyver lehetett. Adam parancsnok szerint a felmorzsoló hadművelet még három vagy talán négy hétig folytatódhat.

Polgári áldozatok

A libanoni rendőrség szerint a légi hadjárat egy hete alatt megsemmisült 42 híd, 38 út járhatatlanná vált. A harci gépek felgyújtották a bejrúti repülőtér üzemanyag tárolóját, és többször is megrongálták a kifutópályákat. Támadás ért két kisebb repülőteret is, valamint Bejrút és Tripoli kikötőjét. Célpontokká váltak az erőművek fűtőanyagkészletei is. Egy hét alatt 230 ember halt meg, közülük csak 26 nem volt civil. A Hezbollah mindössze három fegyveresének elvesztését ismerte be: a Dél-Bejrútban és más városokban lerombolt irodái már régen üresek voltak, amikor az izraeli harci gépek megérkeztek. A légi csapások a környéken lakó libanoni civileket érték.

Üres kamiont lőttek

Izraeli harci gépek négy rakétát lőttek ki a kelet-libanoni Bekaa-völgyben fekvő Baalbek város lakónegyedeire is, áldozatokról egyelőre nem szólnak a jelentések. Az elmúlt napokban többször támadott Baalbek ugyancsak a Hezbollah fellegvárának számít. A libanoni rendőrség szerint izraeli harci gépek lebombáztak két kamiont Bejrúttól északra Dzsbeil, az ókori Büblosz magasságában egy autósztrádán. Az egyik állítólag cementet szállított, a másik üres volt, és azért vált gyanússá, mert rakétákat is vihettek volna bennük.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.