Külföld

Nyolc kanadai halt meg Libanonban

admin
admin

2006. 07. 16. 21:40

Nyolc kanadai állampolgár veszítette életét Libanon déli részén vasárnap a harci cselekmények következtében - közölte Peter McKay kanadai külügyminiszter a CTV televízióban.

A külügyminiszter a televíziós csatornának telefonon nyilatkozva elmondta, hogy a nyolc megerősített halálos áldozaton kívül további hat súlyosan sebesült kanadai állampolgárról tudnak. Közölte, hogy a nyolc halálos áldozat közül öt egyazon család tagjai. Egy, a házukat ért izraeli légi csapásban veszítették életüket Ajtarúnban, közel az izraeli-libanoni határhoz. Korábbi libanoni jelentések arról szóltak, hogy öt kanadai és libanoni kettős állampolgár halt meg, amikor egy izraeli harci gép lerombolt egy házat az ország déli részén.

Kanada bejrúti nagykövetségén mintegy 16 ezer Libanonban élő kanadai állampolgár regisztráltatta magát, de a nagykövet szerint a valódi szám 40 ezer körül lehet. Kanadában jelentős libanoni származású népesség él.

Stephen Harper kanadai miniszterelnök pénteken jogosultnak és mértéktartónak nevezte az izraeli támadásokat. A kormányfő februári hivatalba lépése óta országának a közel-keleti konfliktusban tanúsított viszonylag semleges álláspontját erősen Izrael-barát pozícióvá változtatta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.