Nagyvilág

India felfüggeszti a béketárgyalásokat Pakisztánnal

Elhalasztotta a Pakisztánnal kezdett béketárgyalások folytatását India, miután pakisztáni iszlám szélsőségesekre terelődött a mumbai (Bombay) merénylet elkövetésének a gyanúja - közölte vasárnap egy magas rangú indiai külügyi illetékes.

“Közöltük velük, hogy nem kedvező a légkör a tárgyalásokhoz” – mondta a névtelenséghez ragaszkodó minisztériumi illetékes az eredetileg július 20-21-re tervezett tárgyalásokról. A kedden történt robbantásokban – India történetének egyik legnagyobb merényletében – több mint kétszázan vesztették életüket. Habár nem értek el áttörést az elkövetők kézre kerítésében, a hatóságok szerint a Kasmír függetlenségéért harcoló pakisztáni Laskar-e-Taiba szélsőséges szervezet és a pakisztáni katonai titkosszolgálat áll a merénylet hátterében.

A szóban forgó találkozón a két szomszédos ország vezető külügyi tisztségviselői áttekintették volna a 2004-ben kezdett békefolyamat eredményeit. A béketárgyalások előzményeként 2002-ben India és Pakisztán közel került ahhoz, hogy negyedszer is háborúba sodródjon egymással.

A találkozó elhalasztása nem jelenti azt, hogy India hátat fordít a békefolyamatnak – szögezte le az illetékes. “Meg kell mutatniuk, hogy meg tudják tartani ígéreteiket, miszerint véget vetnek a terrorizmusnak, mielőtt továbblépnénk” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik