Külföld

Folyamatosan bombázza egymást a Hezbollah és Izrael

admin
admin

2006. 07. 15. 15:22

Az izraeliek egy forgalmas utat is lőttek, a Gázai övezetben pedig egy minisztérium ellen támadtak szombatra virradó éjszaka, nappal pedig egy dél-libanoni várost bombáztak. Délután Hezbollah-rakéták csapódtak be az izraeli Tiberiasba.

Megsemmisült a Hezbollah főhadiszállásának otthont adó épület egy izraeli légi csapásban péntek este. Haszan Naszrallah sejk, családja és testőrei épen és egészségesen túlélték a légi csapást. Szemtanúk közlése szerint legalább három rakétát lőttek ki Haret Hreik negyedre, ahol a lázadószervezet politikai és katonai parancsnoksága, televízió- és rádióadója található.

Helyszíni tudósítók előzőleg négy erős robbanás dörejét hallották Bejrút szóban forgó déli elővárosa felől. Az izraeli vezérkari főnök közölte, hogy a támadással nem a Hezbollah-vezetőt vették célba. A hadművelet célja, hogy kárt okozzanak a Hezbollahnak, rákényszerítsék a libanoni kormányt, hogy vállalja kötelezettségét Dél-Libanonban és kiszabadítsák az elrabolt izraeli katonákat.

Főútvonalat is bombáztak


Közben az izraeli légierő bombázta a Bejrútot Damaszkusszal összekötő főútvonalat is, pontosan a Libanon keleti részén fekvő Staura városánál lőtt péntek este az izraeli légierő. A libanoni rendőrség közlése legkevesebb két rakéta csapódott be a szíriai határtól mintegy 20 kilométerre fekvő város szélén fekvő fontos közlekedési csomópontnál.

Szidónt lőtte az izraeli légierő Dél-Libanonban

Öt hullámban támadott az izraeli légierő szombaton kora reggel különböző célpontokat Dél-Libanon legnagyobb városában, Szidónban a libanoni hadsereg állásai közelében és délebbre, a libanoni parlement elnökének rezidenciája körül. Izraeli vadászgépek lőtték az Avali folyó hídját Szidón északi bejáratánál, amelyet pedig már korábbi támadásokban leromboltak, s ahol a libanoni hadseregnek állása van. Áldozatokról egyelőre nincs hír.
Két támadást intéztek ezen kívül a gépek a kikötőváros déli bejáratánál is, amely szomszédos a Libanonban lévő legnagyobb, több mint 40 ezer embernek otthont adó ain-heluéi palesztin menekülttáborral, s amely körül szintén több állása van a libanoni hadseregnek. Füstfelhők és lángok emelkedtek a magasba.

Kórházi források szerint itt három egyiptomi munkás megsérült és egy eltűnt egy benzintöltő állomás felrobbanása következtében. Legalább három másik üzemanyagatöltő állomást is leromboltak izraeli lövedékek.

Fél órával később vadászgépek lőttek egy hidat a Szidón és a 40 kilométerrel délebbre fekvő Szúr közötti úton Szarafand magasságában. Rendőrségi forrás szerint a híd csaknem teljesen megsemmisült. Az offenzíva kezdete óta már több mint harminc híd dőlt romba részben vagy teljesen a támadások következtében. Izraeli gépek a síita Hezbollah radikális szervezet vezetőjét ábrázoló röplapokat szórtak le szombaton a libanoni fővárosra. A rajzok Bejrútot felfalni készülő kobraként ábrázolják Naszrallah sejket, a szöveg pedig a következő: „Libanoniak, tudjátok meg: bár a testvéreteknek mutatja magát, ő egy kígyó!”


Izrael a Gázai övezetben is lőtt


Izraeli légi csapás érte szombatra virradóra a palesztin belügyminisztérium gázai épületét, amely kigyulladt. Palesztin biztonsági források szerint senki sem sérült meg. Az izraeli hadsereg közölte: célzott légi csapást intézett a Hamász radikális palesztin mozgalom vezette kormány minisztériuma ellen.

Képünkön az izraeli tüzérség 155 mm-es önjáró lövegekkel lő libanoni célpontokat a határ izraeli oldaláról.


Civil sérültek mindkét oldalon

Szemtanúk szerint legkevesebb 12 helyi lakos, köztük gyerekek és nők vesztették életüket szombaton Dél-Libanonban egy gépkocsioszlopot ért feltehetően izraeli légi csapásban. A konvojban utazók az izraeli határ térségében található Marvahín falut elhagyva menekültek, amikor a falutól mintegy egy kilométerre, a határkerítés közelében támadás érte őket. Órákkal korábban az izraeli hadsereg a határon át hangosbeszélőn a falu elhagyására szólította fel az ott lakókat, ellenkező esetre a település lerombolásával fenyegettek. A falu lakói saját beszámolójuk szerint először egy ghánai katonákból álló személyzettel működő ENSZ-békefenntartó állomásnál kerestek menedéket, de ott elutasították őket.

Válaszul Hezbollah-rakéták csapódtak be az észak-izraeli Tiberias városában. Izraeli katonai források szerint legkevesebb három rakéta robbant a kereszténység egyik legszentebb helyén, közülük az egyik egy szálloda közelében, több személy sérülését okozva. Egészségügyi források öt rakétáról szóltak, amelyek közül kettő lakóövezetre hullott.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.