Nagyvilág

Az izraeli haditengerészet is tüzel

Az izraeli hadsereg pénteken ismét támadta a bejrúti nemzetközi repülőteret, valamint egy palesztin katonai támaszpontot a Bekaa-völgyben, és a két napja tartó légitámadásoknak már 61 halálos áldozatuk van Libanonban - közölték a libanoni hatóságok.

A pénteki légitámadásoknak eddig négy polgári halálos áldozatuk és 63 sebesültjük van. Az izraeli légierő kilőtt két rakétát közép-európai idő szerint délelőtt tíz órakor a bejrúti nemzetközi repülőtér egyik kifutópályájára – közölték szemtanúk és libanoni biztonsági források. Az Lbc libanoni televízió szerint ezután már az izraeli haditengerészet is lőtte a repülőteret, csatahajók a nyugati kifutópályát vették célba lövegeikkel. A keleti kifutópályát pedig csatahelikopterek támadták rakétákkal.

A repülőtér már csütörtökön bezárt, miután az izraeli légierő rakétákkal használhatatlanná tette mind a három kifutópályáját. Ez volt a harmadik eset, hogy Izrael a Libanon elleni támadás szerdai kezdete óta csapást mért a bejrúti légikikötőre.

Menekülő gépek

A libanoni nemzeti légitársaság öt gépe és Nadzsíb Mikati volt libanoni kormányfő magánrepülőgépe a pénteki légicsapás-sorozat előtt mindössze öt perccel felszállhatott, és Ciprusra repült. A gépek kimenekítését megelőzően Fuád Szinjóra libanoni kormányfő és Jeffrey Feltman bejrúti amerikai nagykövet beszélt egymással – közölte egy neve elhallgatását kérő kormányzati forrás. A kormányfő biztosítékot kapott arra, hogy ezt a hat gépet az izraeliek nem támadják.

Csütörtök este az izraeli gépek a repülőtér üzemanyagraktárát támadták, amely azután lángba borult. A libanoni nemzeti légitársaság további négy gépének még a csütörtök délelőtti első támadás előtt sikerült felszállnia és üresen Ammánba repülnie, hogy biztonságban legyen. A légikikötő közel van ahhoz a dél-bejrúti városrészhez, amelyben az Izraelt rakétákkal támadó Hezbollah lázadószervezet intézményei vannak.

Izrael légi csapást mért pénteken az Ahmed Dzsibríl vezette Népi Front Palesztina Felszabadításáért – Főparancsnokság Szíria-barát palesztin szervezet egyik katonai támaszpontjára is a kelet-libanoni Bekaa-völgyben – jelentette a libanoni rendőrség. A támaszpont Kuszajja városban található, alig két kilométerre a szíriai határtól. A radikális szervezetnek két támaszpontja van Libanonban, a másik Bejrúttól 15 kilométerrel délre. A Libanon elleni izraeli támadás szerdai kezdete óta ez volt az első eset, hogy Izrael Szíria-barát palesztin szervezet létesítményét támadta.

Tűzharc és fenyegetés

A Hezbollah közben újabb tíz katyusa rakétát lőtt ki Szafed észak-izraeli városra, de ezek csak anyagi kárt okoztak, áldozatot nem követeltek, viszont ezt követően hevesebbé vált a tűzpárbaj a gerillák és az észak-izraeli egységek között. Ezekkel az újabb katyusákkal együtt a Hezbollah már 160 rakétát lőtt ki Izraelre szerda óta.

Tűzpárbaj tört ki izraeli katonák és Hezbollah-fegyveresek között a határ menti Zarít mezőgazdasági telep közelében is. Az izraeli televízió 10-es csatornája szerint az izraeli katonák tüzet nyitottak a fegyveresekre, amikor azok közeledtek az izraeli határ felé. Egyelőre nem érkezett jelentés arról, hogy az összecsapásnak áldozatai lennének. Ronni Bar-On izraeli belügyminiszter pénteken az izraeli rádióban megfenyegette Szajjid Haszan Naszrallah sejket, a libanoni Hezbollah vezetőjét, hogy Izrael megöli. A miniszter szerint a sejk “saját sorsának kovácsa”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik