Külföld

Háború a Közel-Keleten

admin
admin

2006. 07. 13. 08:19

Az izraeli légierő mintegy 40 légi csapást hajtott végre csütörtök hajnalban Libanonban, válaszul a síita Hezbollah szervezet nagyszabású támadására, amely csütörtökön is folytatódott: libanoni gerillák 7 rakétát lőttek az észak-izraeli Safed városára. Izrael felszólította Libanont: evakuálja a polgári lakosságot fővárosának egy negyedéből.

Az izraeli hadsereg figyelmeztette Libanont, hogy költöztesse át biztonságosabb helyre a polgári lakosságot Bejrút egyik déli negyedéből, ahol Szajjid Haszan Naszrallah, a síita Hezbollah szervezet vezetője lakik – jelentette csütörtökön az izraeli média. Értesítettük Libanont, hogy evakuáljon minden polgári lakost Bejrútnak abból a (déli) negyedéből, amely a Hezbollah fellegvára és ahol Naszrallah él, a szervezet székháza működik és fegyverraktárai vannak – írta a Maariv NRG izraeli hírportál egy magas rangú izraeli katonai tisztségviselőre hivatkozva.


Dan Haluc dandártábornok izraeli vezérkari főnök kijelentette emellett, hogy Libanonban egyetlen egy célpont sem élvez védettséget, Bejrút, a libanoni főváros sem, ha a libanoni kormány nem fékezi meg a Hezbollah gerilláit.


A harc folytatódik


Libanoni gerillák hét katyusa rakétát lőttek ki csütörtökön az észak-izraeli Szafed városára, a támadásban tizenegy ember megsebesült, ketten közülük súlyosan – közölték szemtanúk és kórházi források. A lövedékek a város központjában csapódtak be: eltaláltak egy bevándorlókat fogadó gyűjtőközpontot és egy iskolát, egy harmadik rakéta pedig benzinkút mellett ért földet. A libanoni határtól 15-20 kilométernyire délre fekvő, 20 ezer lakosú város az 1990-es évek óta nem volt rakétatámadások célpontja.


A bejrúti repülőteret bombázták


A reggeli légicsapásokban legkevesebb 47 polgári személy meghalt, akiknek mintegy fele gyermek, és további 20 civil megsebesült – közölte az izraeli hadsereg, illetve a libanoni rendőrség és kórházi források. A támadással a hadsereg főleg a Hezbollah dél-libanoni infrastruktúráját vette célba, olyan helyeket, ahol a lázadószervezet „nagy mennyiségű fegyvert, lőszert, az izraeli területek elleni támadásokhoz használatos rakétákat tárol” – közölte egy katonai szóvivő. Feltételezésük szerint ilyen lehet a bejrúti nemzetközi repülőtér is, ahol egy izraeli harci gép csütörtök reggel három rakétát lőtt ki a kifutópályára.


Két rakéta a 21. számú leszállópályán csapódott be -közölte egy magát megnevezni nem akaró repülőtéri alkalmazott, aki nem tudta megmondani, honnan érkezett a két a gép, melyeket a ciprusi Lárnaka repülőterére irányítottak át. A repülőteret elosztóközpontként használják arra, hogy fegyverrel és utánpótlási anyagokkal lássák el a Hezbollah terrorszervezetet – mondta az izraeli hadsereg szóvivője. A libanoni idegenforgalmi miniszter szerint a bejrúti nemzetközi repülőtér bombázása, illetve annak bezárása miatt a turisták tömegesen menekülnek Szíria felé.
Az izraeli katonai rádió szerint a harci gépek 150 olyan célpontot támadnak, amelynek köze van a Hezbollahhoz. A libanoni kormánynak ezt az árat kell megfizetnie az ideenforgalmi idény kellős közepén azért, hogy nem hajlandó lefegyverezni a Hezbollahot – közölte a rádió.


Válasz a Hezbollahnak


A szárazföldi és légi offenzívát szerdán indította az izraeli hadsereg Dél-Libanonban, válaszul arra, hogy a síita Hezbollah szervezet gerillái nagyszabású támadást intéztek a zsidó állam északi része ellen, megölve három izraeli katonát, további kettőt pedig foglyul ejtve. Ehud Olmert izraeli miniszterelnök az akciót a “független Izrael állam” elleni fenyegetésnek nevezte, és kijelentette, hogy mindenért a libanoni kormány felelős. Bejrút visszautasította, hogy bármilyen szerepe lenne a Hezbollah rajtaütésén.


Gideon Meir, az izraeli külügyminisztérium magas rangú illetékese csütörtökre virradóra kizárta, hogy elengednék a libanoni és más arab foglyokat a Hezbollah által elrabolt katonákért cserébe, mint ahogyan azt előző nap Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője követelte. Amir Perec izraeli védelmi miniszter pedig kizárta, hogy a Hezbollah síita szervezet megtarthassa az izraeli határ menti állásait, amelyeket a két izraeli katona előző napi elrablásakor foglalt el.


A Hezbollah libanoni lázadószervezet fegyveres szárnya csütörtökön magára vállalta a rakétatámadást és közölte, hogy fegyveresei intéztek támadásokat nem sokkal korábban Izrael északi része ellen. Az Iszlám Ellenállás nevű szervezet közleménye szerint erőik lőtték a hajnali órákban rakétákkal előbb Naharíja várost, majd Kirjat-Smona és Rosbina települések repülőterét, megtorlásul a dél-libanoni civil áldozatokért – tették hozzá. A libanoni települések elleni hajnali izraeli légi támadásoknak 27 halálos áldozata és mintegy 20 sebesültje volt nem végleges adatok szerint. Naharíjában meghalt egy nő és öten megsebesültek.


Cél: a teljes blokád


Az izraeli katonai rádió csütörtöki közleménye szerint Izrael teljes blokád alá kívánja vonni Libanont. Hivatalosan nem erősítették meg, hogy ez lenne az izraeli hadműveletek célja, a katonai rádió azonban úgy értesült, hogy a két izraeli katonának a Hezbollah fegyveresei által történt foglyul ejtése miatt blokád alá vonják a szomszédos országot. Katonai források ugyanakkor bejelentették azt is, hogy az izraeli haditengerészet csütörtökön behatolt a libanoni felségvizekre e blokád megvalósításának érdekében.


Izrael azt tervezi, hogy nyomásgyakorlás céljából szárazföldön, tengeren és a légtérben is teljesen elzárja a külvilágtól Libanont annak érdekében, hogy a (libanoni) kormány átvegye az ellenőrzést Dél-Libanon fölött, amelyet jelenleg a Hezbollah ural – adta hírül a rádió.


Kétfrontos háború


Az izraeli hadsereg csütörtökre virradóra a libanoni mellett a gázai övezetei hadműveletet is folytatta. Az izraeli légierő F-16-os gépe rakétákkal lőtte Gázában a palesztin külügyminisztérium épületét. A támadásban legalább tízen, közöttük több gyermek megsebesült – közölték palesztin orvosok. Valamennyien a környező házakban tartózkodtak, a minisztérium épületében senki sem sérült meg. Az izraeli hadsereg szóvivője a Hamász mozgalom egyik legszélsőségesebb vezetőjének nevezte Mahmúd az-Zahar palesztin külügyminisztert, de közölte: nem kívánták őt likvidálni.


A Hamasz radikális palesztin mozgalom vezette kormány külügyminiszterének irodája a támadás következtében összeomlott, a miniszter a támadás idején nem tartózkodott az irodájában. Taher an-Nunu palesztin külügyi szóvivő a “palesztin nép elleni állami terrorizmusnak” nevezte a minisztérium épülete elleni rakétatámadást.


Izrael két hete indított nagyszabású hadműveletet a Gázai övezetben, amelynek célja a palesztin fegyveresek által elrabolt Gilad Salit tizedes kiszabadítása és a palesztin területről izraeli célpontok ellen irányított rakétatámadások beszüntetése.


Távol a megbékélés


Volker Perthes, a berlini Tudomány és Politika Alapítvány közel-keleti szakértője egy német lapnak nyilatkozva szerdán kifejtette: nem tartja elképzelhetőnek, hogy Izrael hosszú távon képes lehet a Gázai-övezet és Dél-Libanon egyidejű katonai “pacifikálására”. Mindkét büntetőexpedíció levét valójában a helyi polgári lakosság issza meg, amely ráadásul – ellentétben Jeruzsálem reményeivel – aligha fogja megvonni támogatását a Hamásztól, illetve a Hezbollahtól. Ehelyett inkább az erőszak eszkalációjára lehet számítani a térségben – figyelmeztetett Perthes.


A berlini szakértő szerint az utóbbi szervezet, illetve a mögötte álló Szíria a kettős emberrablással azt kívánta hangsúlyozni, hogy őket sem lehet kihagyni egy közel-keleti “egyenletből”. A nemzetközi közvélemény figyelmét az utóbbi hónapokban inkább Irán és annak nukleáris programja kötötte le, emiatt a Közel-Kelet kissé háttérbe szorult. A világnak most nem csupán Izraelt és a palesztinokat kell önmérsékletre felszólítania, de egyúttal Szíriának is távlatot kell adnia ahhoz, hogy megbékélhessen Izraellel – vélekedett Perthes.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.