Külföld

Gyurcsány Ferenc kedden Bécsbe látogat

admin
admin

2006. 07. 07. 14:02

A kormány megalakulása óta ez lesz az első külföldi útja a kétoldalú kapcsolatok rendszerében Gyurcsány Ferencnek.

Az osztrák kancellári hivatal pénteken Bécsben jelentette be, hogy a miniszterelnök néhány órás látogatása alatt Wolfgang Schüssel kancellárral, majd Heinz Fischer köztársasági elnökkel találkozik. Az utóbbi években ugyanis már hagyomány a két ország közötti kapcsolatokban, hogy az állam- és a kormányfőknek, illetve a kabinet egyes tagjainak a hivatalba lépésük után egymás országába vezet az első külföldi útjuk.

Heinz Fischer köztársasági elnök 2004 júliusában, 6 nappal elnöki beiktatása után utazott Magyarországra. Első külföldi államfői útja előtt az MTI-nek adott nyilatkozatában kiemelte, hogy ezzel is kifejezésre akarja juttatni Magyarország és Ausztria rendkívül szoros és baráti összetartozását.

Magyar részről több politikus is viszonozta azóta az osztrák gesztust, legutóbb Göncz Kinga külügyminiszter, aki csütörtökön tett munkalátogatást Bécsben, amely a kétoldalú kapcsolatok rendszerében az első külföldi útja volt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Closeup portrait of a beautiful redhead woman using smartphone
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.