Külföld

Emberrablással vádolják az olasz titkosszolgálat több tagját

admin
admin

2006. 07. 05. 17:07

Letartóztatták az olasz katonai titkosszolgálat, a SISMI több tagját, akiket azzal vádolnak, hogy közük volt egy egyiptomi imám 2003-as olaszországi elrablásához - jelentette szerdán az olasz média, amelynek értesülései szerint az olasz igazságszolgáltatás az ügyben az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) 22 tagját is keresi.

Az Apcom olasz hírügynökség és a La Repubblica című olasz napilap internetes kiadásában – részletek közlése nélkül – azt jelentette, hogy a milánói ügyészség utasítására, emberrablásban való közreműködés miatt letartóztatták Marco Mancinit, az olasz katonai kémelhárítás jelenlegi vezetőjét. Ő az első olasz, akit őrizetbe vettek az ügyben. Az ANSA hírügynökség azt közölte, hogy Mancini mellett a katonai titkosszolgálat több más tagját is letartóztatták.

A Sky TG24 hírcsatorna szerint Mancini a SISMI második legfontosabb embere, és a televízió szerint összesen három embert vettek őrizetbe.

A milánói ügyészség által kiadott közlemény szerint az ügyben további négy amerikai állampolgár őrizetbe vételét is elrendelték. Hárman CIA-ügynökök, a negyedik amerikai pedig az avianói amerikai-olasz légi támaszponton dolgozott, ahová feltehetően az imámot elrablása után elszállították.

Amerikaiak tartják fogva

Abu Omar Naszrt, a milánói szunnita mecset imámját 2003. február 17-én rabolta el az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a SISMI közreműködésével, állítólagos terrorista kapcsolatai miatt. Az iszlám vallási elöljárót a legújabb hírek szerint Egyiptom területén tartják fogva az amerikaiak. Ugyanakkor az olasz kormány megerősítette azokat a – még a Berlusconi-kabinet idején született – kérelmeket, amelyekben 22 CIA-ügynök kiadatását követelik.

A milánói ügyészség szerint Naszrt a CIA az avianói légi támaszpontra, onnan Németországba, majd Egyiptomba szállították, ahol az ügyészek szerint megkínozták. Mancini az első olasz, aki ellen hatósági eljárás indul az ügyben. Az áprilisban megbukott jobboldali olasz kormány azt állította, hogy az amerikaiak nem tájékoztatták az ügyről az illetékes olasz szerveket, így azok nem is vehettek részt benne.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.