Külföld

Izrael tárgyalna a tizedes elrablóival

admin
admin

2006. 07. 03. 14:23

Dan Haluc altábornagy, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke nem zárta ki hétfői nyilatkozatában, hogy Izrael tárgyalásokat kezd a palesztin fegyveresek által elrabolt izraeli katona kiszabadulása érdekében.

Megfigyelők szerint ez talán fordulatot sejtet az izraeli kormány álláspontjában, hiszen Ehud Olmert kormányfő elvetett eddig minden egyezkedést az emberrablókkal. Haluc nem mondott nemet, amikor újságírók arról kérdezték hétfőn, hogy az izraeli tizedest fogva tartó három radikális palesztin szervezet ultimátumának bejelentése után sem veszik-e fontolóra Jeruzsélemben a tárgyalás lehetőségét. (Az állítólagos palesztin fogva tartók ultimátumában nincs szó kifejezetten a fiatal katona megöléséről, de a benne foglalt homályos fenyegetés ezt sejteti.)

Az izraeli tábornok kijelentette: “az izraeli politikai és katonai vezetők mindent megfontolnak, amit meg kell fontolniuk, levonják a szükséges következtetéseket, és azoknak megfelelően fognak eljárni”. A vezérkari főnök azután nyilatkozott a sajtónak, hogy látogatást tett Izrael északi részén az elrabolt tizedes családjánál.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.