Külföld

Brüsszel vizsgálja a pozsonyi magyar turisták ügyét

admin
admin

2006. 06. 29. 11:54

Érdemben kivizsgálja az Európai Bizottság a Pozsonyban magyar turisták ellen folytatott szlovák rendőri eljárással kapcsolatos kérdéseket – jelentette be az MSZP európai parlamenti delegációja Brüsszelben csütörtökön kiadott közleményében.

A dokumentumban emlékeztettek arra, hogy május 24-én Herczog Edit (MSZP) európai parlamenti képviselő írásban hívta föl az Európai Bizottság figyelmét a május 20-án Pozsonyban zaklatott, rendőri eljárás alá vett magyar turisták ügyére.

Június 26-i válaszában McCreevy, a belső piacért felelős biztos az Európai Közösségek Bíróságának esetjogára hivatkozva emlékeztet, „hogy az EK-szerződés alapján a tagállamok nem kötelezhetik a turistacsoportokat kísérő idegenvezetőket speciális nemzeti képesítés megszerzésére”. Ugyanakkor kivételt képezhetnek az elv alól a kizárólag „megfelelő szakmai és speciális képesítéssel rendelkező idegenvezető kíséretében látogatható múzeumok vagy történelmi emlékművek”. Az Európai Bizottság alapos vizsgálatot indít annak megállapítására, hogy a pozsonyi Szent Márton-székesegyház objektíve és jogszerűen az utóbbi kategóriába sorolható-e vagy sem.

Új uniós irányelv

A magyar turisták ellen folytatott rendőri eljárás alapját képező szlovák szabályok európai jogszerűségének vizsgálatakor az Európai Bizottság közvetlenül a szlovák hatóságokkal lép kapcsolatba. McCreevy hangsúlyozta: „A hasonló problémák megoldádára irányuló, legkésőbb 2007. október 20-ig minden tagállamban végrehajtandó új irányelv értelmében, a tagállamok szakmai képesítéssel kapcsolatos okra hivatkozva nem korlátozhatják a szolgáltatásnyújtás szabadságát egy másik tagállamban, ha a szolgáltatásnyújtó egy másik tagállamban ugyanazon tevékenység folytatására hivatalosan be lett jegyezve.”

Olaszország ellen már volt eljárás

Herczog Edit elmondta, hogy a McCreevy által említett jogesetben az Európai Bizottság éppen azért indított hivatalból kötelezettségszegési eljárást Olaszország ellen, mert az ország külön olasz szakképesítéshez és engedélyhez kötötte az idegenvezetői szolgáltatások olaszországi gyakorlását. Az Európai Bíróság ezt az olasz követelményt jogellenesnek ítélte.

A pozsonyi esetben aligha minősülhet egy nyilvánosan látogatható kegyeleti hely kizárólag speciális képesítéssel rendelkező idegenvezető kíséretében látogatható múzeumnak vagy történelmi emlékműnek, ezt azonban az Európai Bízottságnak formálisan is meg kell állapítania. Amennyiben Szlovákia nem tudja igazolni Brüsszel felé, hogy szabályai az EK-szerződés szerint jogszerűek, illetve ha nem hozza azokat önként összhangba az EU szabályaival, akkor nem kizárt, hogy a bizottság ebben az esetben is hivatalból a bírósághoz fordul.

– Nagyon bízom abban, hogy erre nem lesz szükség, de a kérdést a bizottsági vizsgálat lezárásáig szorosan nyomon fogom követni – hangsúlyozta Herczog Edit a csütörtöki brüsszeli közlemény szerint.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.