Külföld

Kurd terroristák vállalták a török robbantást

admin
admin

2006. 06. 27. 10:16

Egy kurd szervezet magára vállalta a vasárnapi törökországi robbantást, és szándékosságra utaló információk jelentek meg egy török napilapban is.

A Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) nevű szervezet szerint ők követték el a Manavgatban vasárnap történt robbantást. Miközben a hatóságok továbbra is azt bizonygatják, hogy gázrobbanás történt, a kurd szervezet szerint nem véletlen robbanás, hanem szándékos robbantás okozta a törökországi tragédiát. A tragédiában három külföldi – közöttük egy magyar – és egy török állampolgár vesztette életét, több mint húszan megsebesültek.


A robbanás pontos okát eddig nem közölték még hivatalosan. Annyi bizonyos, hogy “egy gázpalack vagy hasonló készülék” robbant fel, a sérüléseket pedig az okozta, hogy e palack darabjai szétrepültek. Az étterem közel volt egy, a turisták által kedvelt vízeséshez, amelyet Manavgatnak neveznek


A kurd szervezet bejelentésével egy időben a török Vatan napilap azt írta, hogy a biztonsági kamerák rögzítették, amint három terrorista – köztük egy nő – húsz perccel a robbanás előtt elhelyezett egy pokolgépet a merénylet helyszínén.

Nem az első eset


Kurd gerillák, akik a törökországi kurd területek autonómiájáért 1984 óta fegyveres harcot folytatnak, az utóbbi időben több merénylet elkövetését vállalták magukra, és ismételten fogadkoztak, hogy támadásaik célpontjává veszik a török idegenforgalmi létesítményeket A kurd lázadócsoport állt a nyugat-törökországi Kusadasi tengerparti üdülőhelyen tavaly júliusban elkövetett, öt halálos áldozatot követelő robbantásos merénylet mögött is.


Tavaly Törökország idegenforgalomból származó bevétele majd 15 milliárd euró volt. A turizmus a török gazdaság számára kulcsfontosságú ágazat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.