Külföld

A Hamasz is elismeri Izraelt

admin
admin

2006. 06. 27. 18:30

A palesztin mozgalmak - az Iszlám Dzsihád kivételével - kedden megállapodtak a nemzeti egyetértési dokumentum szövegéről, amely hallgatólagosan elismeri Izrael létezését - közölték a Hamász és a Fatah illetékesei. Izrael kedden palesztin belügynek minősítette a megállapodást.

A palesztin mozgalmak találkozóján megállapodás született, amelyet benyújtanak Mahmúd Abbász palesztin elnöknek és Iszmáil Haníje kormányfőnek – közölte Azzám al-Ahmed, a Fatah frakcióvezetője, aki szerint a szövegen csak kisebb változtatásokat hajtottak végre. A dokumentum független állam létrehozását irányozza elő valamennyi, Izrael által 1967-ben elfoglalt területen, Jeruzsálemmel mint fővárossal.

Száleh Zejdán, a nemzeti egyetértésről folytatott egyeztetés egyik tárgyalója közölte, hogy folyamatban vannak az előkészületek a megállapodás hivatalos aláírására. “Valamennyi politikai csoport kész a többoldalú tűzszünetre Izraellel” – tette hozzá. Raúhi Fattúh, Abbász elnök közeli munkatársa közölte, hogy Haníje és Abbász kedden hivatalosan bejelenti a megállapodást. A megállapodás gyökeres változást jelent a kormányzó Hamász radikális palesztin mozgalom korábbi álláspontjához képest, amely 1987 végén, 1988 elején történt létrehozása óta elutasította Izrael állam elismerését.

Mahmúd Abbász július 26-én népszavazásra kívánta bocsátani az izraeli börtönökben fogva tartott palesztin mozgalmi vezetők által kidolgozott dokumentumot, amennyiben a mozgalmak nem fogadják azt el. A dokumentum az 1967-es határok közé szorítaná az “ellenállást”.

“Palesztin belügyről van szó” – mondta Mark Regev, az izraeli külügyminisztérium szóvivője. “Most csak egy dologra koncentrálunk: Gilad Salit katona sorsára – hangsúlyozta a szóvivő a vasárnap palesztin fegyveresek által a Gázai övezet határán elrabolt izraeli katonára utalva. – Ha nem engedik el őt haladéktalanul, cselekednünk kell a kiszabadítása érdekében. Ez az egyetlen dolog, ami most bennünket foglalkoztat. Ez az emberrablás – legnagyobb sajnálatunkra – valamennyi más kérdést megelőz.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.