Külföld

Elutasították az olaszok a Berlusconi-féle alkotmánymódosítást

admin
admin

2006. 06. 26. 16:52

Az előrejelzések szerint az elutasítók győzelmével zárult a Berlusconi által "megrendelt" olasz népszavazás az alkotmányreformról. Ez Prodi győzelmét jelenti.

Elutasították az alkotmány módosítását a hétfőn véget ért olaszországi népszavazáson a felmérések szerint. Az alkotmányreform megerősítette volna a miniszterelnök szerepét, és növelte volna a régiók önállóságát.

A hétfő délutáni urnazárás után nem sokkal a RAI közszolgálati és a Sky Italia kereskedelmi televízió egyaránt előrejelzést tett közzé a részeredmények alapján. A RAI számára a szavazókörök tíz százalékának eredményei alapján készített előrejelzés azt mutatta, hogy a szavazók 59,4 százaléka az alkotmányreform ellen, 40,6 százaléka pedig mellette foglalt állást. A Sky Italia műsorában ismertetett kalkuláció szerint 55 százalék volt az elutasítók és 45 a támogatók aránya.

Egy harmadik, a szavazási szándékról előzetesen készített – de szintén a szavazóhelyiségek zárása után közzétett – közvélemény-kutatás eredménye azt mutatta, hogy a szavazók 52 százaléka utasította el a módosításokat.

A népszavazást még az előző, Silvio Berlusconi vezette jobbközép kormány kezdeményezte. A “nem” szavazatok többsége a jelenlegi miniszterelnök, Romano Prodi győzelmét jelentené. A balközép kormány élén álló Prodi is egy alkotmányreform mellett érvel, de nem a most népszavazásra bocsátott javaslat szerint.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.