Nagyvilág

Újabb 500 iraki foglyot engedtek ki a börtönből

Az iraki hatóságok és az amerikai vezetésű multinacionális erők pénteken újabb 500 foglyot engedtek szabadon Núri al-Máliki iraki kormányfő nemzeti megbékélési programjának megfelelően.

A mostani csoportot az amerikaiak által fenntartott Bagdad melletti Abu Graib börtönből bocsátották el. Egy amerikai illetékes szerint június 7-e óta mintegy 2300 fogva tartott kapta vissza szabadságát. Mint mondta, az érintettek nem követtek el erőszakos cselekményeket, merényleteket, emberrablásokat vagy más hasonló bűntetteket, és le is mondtak az erőszakról.

A szabadon bocsátásnál jelen lévő Abed Motlak al-Dzsuburi volt miniszterelnök-helyettes, jelenlegi parlamenti képviselő szerint a foglyok Ramádiból, a lázadó tartománynak tekintett el-Anbár fővárosából származnak. A politikus hangsúlyozta: a kormánynak és a politikai vezetőknek biztosítaniuk kell, hogy ezek az emberek munkát kapjanak, mert csak így tudnak új életet kezdeni. Ellenkező esetben elcsábíthatják őket erőszakos csoportok.

Immár az ötödik fogolycsoportot engedik szabadon, amióta Núri al-Máliki bejelentette tervét. Az iraki emberjogi minisztérium szerint április 20-án 28 700 volt a foglyok száma Irakban, s közülük 15 387-en voltak az Egyesült Államok vezette koalíciós erők fogságában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik