Nagyvilág

Olmert és Abbász: „veszélyben a világ”

admin
admin

2006. 06. 22. 12:38

A jordániai Petrában a II. Abdalláh jordániai király által adott reggelin találkozott első ízben csütörtökön Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök. A „Petra II: veszélyben a világ" című informális találkozón a két fél egy jövőbeli hivatalos csúcstalálkozót kíván előkészíteni.

A reggelin Olmert és Abbász mellett részt vettek a Nobel-békedíjasok második petrai találkozójának szervezői is. Olmertet és Abbászt II. Abdalláh hívta meg a „Petra II: veszélyben a világ” című tanácskozásra, amelyen 25 Nobel-díjas és mintegy harminc más nemzetközi hírű személyiség, köztük Elie Wiesel író és Szathirathaj Szurakiart thaiföldi miniszterelnök-helyettes vesz részt. Izraeli források szerint nem lesz ezúttal izraeli–palesztin csúcs, ugyanis izraeli részről Petrában nem terveznek hivatalos találkozót palesztin vezetőkkel.

A szintén meghívott Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes, akit 1994-ben Jasszer Arafat palesztin vezetővel és Jichák Rabin izraeli kormányfővel együtt tüntettek ki Nobel-békedíjjal az oslói izraeli–palesztin megállapodásokért, úgy vélekedett, hogy korai lenne egy hivatalos csúcs, amelyet gondosan elő kell készíteni, mert egy eredménytelen találkozó csak csalódást okozna mindenkinek.


Általános kérdések


Peresz, utalva az Abbász és a Hamasz vezette kormány közötti ellentétekre, hangsúlyozta: előbb a palesztin belső helyzetet kell megoldani, majd az izraeli–palesztin tárgyalásokon előbb a gazdasági kérdéseket kell napirendre tűzni, mert azok nyithatják meg az utat a politikai béke előtt.

Abbász szóvivője, Nabíl Abu Rudeina reményét fejezte ki, hogy a petrai találkozó „jó kiindulópont” lesz, és hozzátette: a következő két hétben meg lehetne szervezni a két politikus közötti hivatalos megbeszéléseket. A lehetséges helyszínről azonban egyelőre nem nyilatkozott. A találkozó után Abbász maga is megerősítette, hogy Olmerttel való következő találkozójuk előkészítése már a jövő héten megkezdődik. Az első kontaktusról csupán annyit mondott, hogy eszmecseréjük „általános kérdésekről” folyt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.