Külföld

Hét ember vesztette életét a romániai áradásokban

admin
admin

2006. 06. 22. 12:52

Eddig hét ember vesztette életét, öt személy pedig eltűnt a heves esőzések miatt keletkezett romániai áradásokban – vonta meg csütörtökön a természeti csapás újabb mérlegét Vasile Blaga román belügyminiszter.

A megyei prefektusokkal tartott szokásos videokonferencia keretében a tárca vezetője azt is elmondta: eddig 626 embert kellett kiköltöztetni otthonából, közülük 400-at Beszterce-Naszód, 123-at Galati, 88-at Máramaros, 15-öt pedig Szilágy megyében. Az árvizek 36 házat romboltak le, csaknem 1500 lakhely megrongálódott, 41 házat pedig az összeomlás fenyeget. A katasztrófa több mint 1700 háztáji gazdaságot érintett, ebből 166 teljesen tönkrement.

Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök bejelentette, hogy a belügyminisztérium kezelésében lévő eszközöket mind bevetik az árvízvédelem érdekében, a hadsereg egyes egységei is készültségben vannak. Egyre nagyobb pusztítást végez Erdélyben az áradás. A legtöbb áldozatot a Cibles-völgyi áradás követelte Beszterce-Naszód megyében. Több gazdaság is víz alá került, egy embert az állatok mentése közben ragadott magával a megáradt patak. A 171-es úton rekedt autók az előző napon hat órán keresztül rostokoltak a tengerré vált mező közepén.

Számos település teljesen elszigetelődött (ezt a belügyminiszter is beismerte), az utakat sok munkagép próbálja ismét láthatóvá tenni. Az eltűnteket helikopter segítségével keresik.

Az Arad megyei Lippán a városközpont utcáit lepte el többtonnányi sár, az eltakarítást a hatóságok önkéntesek segítségével végzik. Gondot okoz az esőzés Maros megyében is: a Marosludas és Beszterce közötti vasúti forgalom teljesen megbénult, miután a víz több méteren alámosta a síneket. A Segesvár közeli Fehéregyházán két lakásba folyt be a víz, Libánfalván pedig a Görgény-patakon átvezető híd megrongálódása miatt vezettek be forgalmi korlátozásokat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.