Külföld

Háromszáz testőrrel érkezik Bush

admin
admin

2006. 06. 20. 11:59

Megérkeztek hazánkba a páncélozott gépjárművek, melyek a 15 autóból álló konvojt alkotják majd. Az amerikai elnök látogatásával kapcsolatos biztonsági intézkedések több tízmillió forintba kerülnek.

Putyin és Blair

Vlagyimir Putyin orosz elnököt tavaszi látogatásakor több száz rendőr, testőr és mesterlövész védte. Nyolcvan biztonsági ember érkezett vele Budapestre, közülük harmincheten fegyveresek voltak, s összesen mintegy 1200 ember, köztük 200 kormányőr gondoskodott Putyin biztonságáról. Öt páncélautóban utaztak a legfontosabb személyek, egy konvoj mintegy harminc autóból állt. Az elnöki Mercedes előtt, után és mellett mindvégig páncélautók haladtak a maximális biztonság érdekében. Putyin orosz elnök magyarországi látogatásának biztosítása körülbelül 40 millió forintba került, összesen 37 szervezet működött együtt, 1200-an vigyázták az útvonalakat, helyszíneket, 180-200 kormányőr látta el a vendég közvetlen fizikai védelmét. Tony Blair brit miniszterelnököt a legutóbbi budapesti látogatása során összesen hat biztonsági őr kísérte, lakosztálya pedig – az orosz elnök több mint egymillió forintos szállásához képest – csak négyszázezerbe került.

Tíz éve nem látott biztonsági intézkedések, teljes légtérzár, folyamatosan köröző harci helikopterek és vadászrepülők, kétezer rendőr, megbújó mesterlövészek – ez jár a világ legveszélyeztetettebb emberének, George Bush-nak a június 21–22-i budapesti tartózkodása során. Az amerikai elnök – aki szerda este érkezik Ferihegyre – kettős biztosítást kap: egyrészt a Köztársasági Őrezred és a Nemzetbiztonsági Szolgálat, másrészt a saját biztonsági szolgálata fogja védeni. Ilyen kettős biztosítást eddig csak három elnök élvezett magyarországi látogatása során: az orosz, az izraeli és ezúttal az amerikai elnök. Az előzetes becslések szerint Bush látogatásának biztosítása több 10 millió forintra rúghat.

George Bush – akit az izraeli elnököt és a pápát is megelőzve a világ legveszélyeztetettebb embereként tartanak számon – és felesége az Air Force One-nal, vagyis az elnöki különgéppel érkezik szerdán este 8 órakor Budapestre Bécsből. Az elnöki különgépet harci repülőgépek (két MÍG-24D) kísérik végig, majd a magyar légtérbe érve a hazai légvédelem is bekapcsolódik a biztosításába vadászgépekkel és helikopterekkel. A budapesti leszállásáig a hazai légvédelem ellenőrzi majd Magyarország légterét, amely idő alatt repülési tilalom lép életbe a reptértől számított 50 kilométeres körzetben. A landolás után a rendőrség légi rendészeti egységei veszik át a légi biztosítást, ebben NATO-helikopterek – UH–60 Black Hawkok – is segítenek, és a repülőtérről folyamatosan kísérik az elnöki konvojt. Sőt, a magyar honvédség harci helikopterei is be tudnak kapcsolódni a segítségnyújtásba, bármilyen probléma esetén.

Háromezernél többen vigyáznak

A magyar biztonsági szervezetek az amerikai titkosszolgálattal (Secret Service) és az amerikai Diplomáciai Védelmi Szolgálattal együttműködve – ez utóbbi felel Condoleezza Rice biztonságáért – alakították ki az elnök és hivatalos küldöttségének biztonságvédelmi rendszerét. Magyar részről háromezernél is több ember vigyáz majd a szerdán este hazánkba látogató amerikai elnökre, aki ráadásul népes delegációval, hatszáz kísérővel érkezik.

A Köztársasági Őrezred a legmagasabb – egyes fokozatú – intézkedéseket lépteti életbe Bush ittléte alatt, amelyet mindeddig csak II. János Pál pápa 1996. évi látogatásakor foganatosítottak. Az egyes fokozatú védelem bevezetése magában foglalja a kiterjesztett helyszíni ellenőrzéseket, teljes körű útlezárásokat, egyes tartózkodási helyszínek (például Kossuth tér, Szent György tér) biztonságvédelmi zónákká való alakítását, az elnöki konvoj útvonalainak tűzszerészeti átvizsgálását. A Kossuth téren, a Várban és a Citadellán pedig mesterlövészek is tartózkodnak, bár mint Szabó Ferenc, a Köztársasági Őrezred parancsnoka a hétfői sajtótájékoztatón fogalmazott: a titkosszolgálatok nem jelezték, hogy Bush ellen terroristamerényleteket terveznének a budapesti látogatás során.

A magyar rendőrség több mint harminc szervezettel működik együtt a biztonsági lépések megszervezésében, így többek között a hidakat biztosító dunai vízi rendészettel, a föld alatti üregek átvizsgálását végző gázművekkel és a vízművekkel, illetve a BKV-val és a közterület-fenntartókkal.

A magyar rendőrségnek tíz éve nem volt ilyen jelentős feladata – közölte Hatala József vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány-helyettes közbiztonsági főigazgatója. A hazai fegyveres testület ráadásul nem marad le az osztrák kollégáival szemben: ahogyan Bécsben, úgy Budapesten is kétezer rendőr felügyel a közbiztonságra Bush látogatása során. A fővárosi állomány mellett 11 megyei rendőr-főkapitányság emberei is részt vesznek a fővárosi biztosításban. Az amerikai elnök látogatását övező biztosítások pontos összegét még nem hozták nyilvánosságra, csupán annyit árult el Hatala József a FigyelőNet kérdésére, hogy egyelőre nem foglalkoznak az összeg nagyságával, ám a végső összesítésnél minden bizonnyal több 10 millió forintra rúghat a költség.


Fehér Ház a levegőben

Az elnöki géppark két Boeing 747-200B modellből (28000 és 29000-es típusú) áll. Az Air Force One repülőgépek – melyek a speciális kialakításuk miatt méretben és biztonságban jelentősen eltérnek a hagyományos Boeing 747-es modelltől – felszereltsége közé tartozik a kiépített telekommunikációs rendszer (19 tévécsatorna és 85 telefonvonal). Ez magában foglalja a biztonsági vonalakat is, fax-, nyomtatási, fénymásolási lehetőségeket (ez a kommunikációs szektor a gép első emeletén található), sőt akár rakéta- és sugártámadástól is meg tudja védeni a fedélzeten tartózkodó több mint hetven utasát.

A 370 négyzetméter alapterületű, három bejárattal rendelkező gépen helyet kapott egy műtő is, állandó orvosi ügyelettel. A gép 12 600 kilométert, azaz a Föld átmérőjének egyharmadát képes megtenni egy tankolással. A különlegesen felszerelt repülőgép ráadásul a levegőben is felvehet üzemanyagot, így akár egy hétig is a levegőben tartózkodhat, s ebben az élelmiszerellátás sem akadályozhatja meg: mintegy kétezer adag ételt lehet elraktározni a fedélzetén. Az Air Force One képes elhárítani egy rakétatámadást is, sőt egyedülálló pajzs védi egy esetleges termonukleális robbanástól. Az elnöki különgépek az Andrews légitámaszponton (Camps Springs, Maryland) állandó készültségben vannak.

Védelem Budapest közútjain

A hírek szerint a világ legjobban védett politikusa egy 15 kocsiból álló konvojjal közlekedik majd Budapest utcáin, sőt – Putyinhoz hasonlóan – az amerikai elnök is elhozta saját páncélozott járművét Budapestre. Hétfőn landolt Ferihegyen egy C-5 Galaxy típusú hatalmas katonai szállítógép, amely a biztonsági felszerelések mellett (többek között robbanásblokkoló eszközök, beléptetőkapuk, golyóálló mellények) azokat a páncélozott gépkocsikat szállította Budapestre, amelyekkel Bush és kísérete közlekedik. Ezek a speciális Cadillac DTS autók az elnök igényei alapján készültek: valamennyi hatszemélyes, páncélozott jármű – amely az eredeti, Cadillac deVille típusból lett speciálisan kialakítva – biológiai, vegyi és rakétatámadásoknak egyaránt ellenáll.

A 6 cm vastag, átlátszó oldalüveg bármilyen kereszttűzben megvédi utasát, származzon az AK–47-es vagy M–14-es vagy éppen gránátkilövő fegyverből. Az autó infravörös kamerával is fel van szerelve, hogy menet közben átfésülhesse az utat. Defekt esetén pedig az acélabroncs eléggé erős ahhoz, hogy a jármű könnyűszerrel el tudjon menekülni.

Ellenőrzött légkondirendszer és 300 testőr

George Bushnak és feleségének, Laura Bushnak a – föld alatti parkolóval is rendelkező – Meridien szállóban az elnöki lakosztályt foglalták le, melynek ára körülbelül 800 ezer forint egy éjszakára. A magyar külügyminisztérium az elnöki pár és a 15 tagú legszűkebb küldöttség szállását fizeti. Azonban a 600 fős delegáció többi tagját további szállodákban helyezik el.


Igaz, hogy a Meridien helyett először a felújított New York Hotel került szóba, ám a foganatosított biztonsági intézkedések miatt megbénult volna az élet a belvárosban – közölte Polgár Viktor külügyi szóvivő –, ezért az amerikai elnöknek „be kell érnie” a Meridien Hotellel. Közel 150 újságíró, több mint 300 amerikai testőr érkezik George Bush-sal, akit hivatalos küldöttsége, például a sajtófőnöke is elkísér. A szálloda bejáratánál poggyászvizsgáló röntgengépet és fémdetektoros kapukat állítanak fel, sőt, az elnöki lakosztály szellőzését, a víz- és elektronikai szolgáltatást nyújtó blokkokat is nagyfokú ellenőrzésnek vetették alá.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.