Külföld

Fico alakíthat kormányt

admin
admin

2006. 06. 20. 07:53

Ivan Gasparovic szlovák elnök hétfőn rövid sajtótájékoztatón bejelentette: Robert Ficót, a választásokon győztes szociáldemokrata párt vezetőjét megbízza, hogy "próbáljon meg kormányt alakítani". Ha Fico Ad ad az európai szalonképességre, akkor a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a szlovák kereszténydemokraták (KDH) háza táján keres partnereket.

Az államfő jelezte: a megbízást kedden adja át az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnökének. Az elnök hétfőn mindegyik parlamenti pozíciót szerzett párt vezetőjével tárgyalt, majd ez után döntött. A választáson parlamenti pozíciót szerzett pártvezetők rendre értésére adták, hogy meghívás esetén készek tárgyalni Robert Ficóval, aki a legtöbb szavazatot nyerte a szombaton megtartott előre hozott választáson, s akinek pártján kívül még további öt párt jutott be a parlamentbe.

Az elnök szándéknyilatkozata nem meglepetés, egyebet nem is tehet, ellenben a szokásrend szerint döntő lépésre szánhatja el magát akkor, ha Fico nem találna koalíciókész partnereket. Ebben az esetben – már kétszer megtörtént – az államfő a koalícióképes pártoknak ad megbízást.

Fico a jobbközépen, az eddigi koalíció pártjai között csak kölcsönös és igen nagy kompromisszumok árán talál majd partnereket, bár nem titok, hogy azok bármelyike szívesen kormányozna, de a feltételek és személyi ellentétek kuszasága miatt ennek egyelőre csak távoli, igen halovány képe körvonalazódik.

Ha Fico méltányolja az európai szalonképesség tekintetében hangoztatott elemzői aggodalmakat, akkor a legnagyobb valószínűség szerint a Bugár Béla vezette Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a szlovák kereszténydemokraták (KDH) háza táján keres koalíciós partnereket. Ha az elvi ellentétek miatt ez eredménytelennek bizonyul, Fico vélhetően “belekényszerül” a még Vladimír Meciar számára is szalonképtelen Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetőjével, Ján Slotával, további partnerként pedig épp a Meciar vezette Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal (LS-HZDS) kötendő szövetségbe, amit hetek óta a sajtó csak “katasztrófa-koalícióként” emleget.

Slota és Meciar a választás után máris Fico keblére borulnának, bár a Slotával korábban négy évig kormányzó Meciar számára az SNS elnökének személye ma már elfogadhatatlan.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.