Külföld

Érettségibotrány Romániában

admin
admin

2006. 06. 19. 18:57

Tanfelügyelőnek adta ki magát a bukaresti oktatási minisztériumba besétáló újságíró, akinek a portás igazoltatás nélkül elmagyarázta, hol veszik át a megyei küldöttségek az országos képességvizsga, az úgynevezett kisérettségi tételeit.

Ott jelentkezett, és közölte, hogy a Bukarest közeli Dambovita megyéből jött. Aláíratták vele az átvételi elismervényt, és máris vihette a történelem tételsort, és a kiértékelő táblázatot tartalmazó, titkos feliratú pecséttel lezárt borítékokat.

Ezután a pakkal a kezében kisétált az épületből, és az Adevarul újság főszerkesztőjével leadta a kinyitatlan borítékokat a legközelebbi rendőrőrsön. Közben videón megörökítették az eseményt, majd az egyik hírtelevízió élő adásában jelentették a minisztérium súlyos mulasztását.

A nyolcadikosok hétfőn kezdődő képességvizsgájának történelem tételeit megváltoztatják, s bár a minisztériumi tisztségviselők az újságírókat hibáztatták, az illetékes főosztályvezető már lemondott, a kormányfő pedig bejelentette, hogy leváltja a témafelelős államtitkárt is. Az ügyet kirobbantó újság a tárcavezető fejét követeli, de őt a liberális párti kormányfő csak a koalíciós partner, a Demokrata Párt belegyezésével menesztheti, és e párt kiáll a román oktatási miniszter mellett.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.