Nagyvilág

Kalasnyikov a fegyverkereskedelem ellen

A fegyverkereskedelem korlátozását követelte a Times című brit újság hétfői számában megjelent nyilatkozatában Mihail Kalasnyikov, a róla elnevezett géppisztoly tervezője.

A 86 éves fegyvermérnök annak kapcsán adott interjút, hogy az ENSZ-ben néhány napon belül vita kezdődik annak a 2001-ben készült tervnek a felülvizsgálatáról, amely az illegális nemzetközi fegyverkereskedés visszaszorítását célozza.

A rendkívül megbízható Kalasnyikov géppisztolyból, hivatalosan az AK-47-es gépkarabélyból (az AK az Avtomat Kalasnyikova kifejezést takarja, a 47-es szám pedig azt évet, amikor a fegyvert először a szovjet hadseregnél rendszeresítették) eddig mintegy 100 millió példányt adtak el. Az ebből a fegyverfajtából leadott lövés 1500 méter távolságban is halálos lehet.

Kalasnyikov helyeselte, hogy a világszervezet újabb megszorításokra készül a fegyverkereskedelem terén. Találmányával kapcsolatban elmondta: az nem zavarja ha a fegyvert nemzeti felszabadító harcokban vagy honvédelmi célok érdekében emberölésre használják. Az viszont nagyon dühíti és elszomorítja, amikor az AK-47-essel békés embereket ölnek meg: “Azzal nyugtatom magamat, hogy 60 éve hazám érdekeinek a megvédelmezésére találtam fel ezt a lőfegyvert” – fejtette ki a brit újságnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik