Nagyvilág

Irán: június 29. a végső határidő

Az Európai Unió a hat nagyhatalom nevében június 29-ig adott határidőt Teheránnak arra, hogy válaszoljon együttműködési ajánlataikra, amelyekért cserébe azt várják, hogy Irán hagyjon fel urándúsító tevékenységével - közölték nevük elhallgatását kérő diplomaták hétfőn a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) bécsi székhelyén.

E határidőt Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője közölte június 6-án Teheránban, amikor ismertette az iráni vezetőkkel az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának, valamint Németországnak az ajánlatcsomagját – tették hozzá a nyilatkozók.

“Június 29-e az utolsó határidő, de még azelőtt választ várunk” – közölték hétfőn európai diplomaták, utalva arra a napra, amikor a világ legfejlettebb országait és Oroszországot tömörítő országcsoport külügyminiszterei előkészítik a G8-ak július 15-17-i szentpétervári csúcsértekezletét. E diplomaták szerint Solana addig még megpróbál tárgyalni a nukleáris ügyekben illetékes iráni főtárgyalóval, Ali Laridzsánival.

Solana a június 6-i teheráni tárgyalások után közvetlenül – az akkori hírügynökségi jelentések szerint – úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy az iráni válaszra nem szabtak meg határidőt, ő személy szerint “néhány héten belül” számít erre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik